Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A rácz hadjárat

ték fogni, hanem mivel veszélyeseknek gondoltak bennünket körükben, tehát Verbászra parancsoltak bennünket és még az nap Hegyesre utaztunk. Ez bajos napunk volt. Hosszú az út Ó-Becsétől Hegyesig, és honvédeink nem voltak még szokva a gyalogláshoz. A legforróbb nyári nap, és az egész utón sem víz sem árnyék, letarolva, legázolva a legszebb vidék, felégetve a legszebb mezei lakok és tanyák, betemetvék s lepusztítvák a kutak, szóval puszta és kietlen az egész táj, minden felől a pusztulás és dühöngő rabló csapatok vér nyomai látszanak. És itt már elmondhatók a költővel: „Merre szem néz, merre szem lát, Puszta a völgy és a hegyhát!" Itt-ott egy-egy leégett puszta tanya, mellyekből elvadult s kiéhezett ebek ordítanak felénk, és néhány tyúkok és pulykák bujkáltak a bozótban, menyeknek üldözéseitől lehetetlen volt visszatartani honvédeinket; míg mások dinnyéket kapkodtak az árván hagyott dinnyeföldeken, hogy azzal olthassák égő szomjaikat. - És így már fele utón kezdtek kidüledezni az ut mellett. Hasztalan volt minden biztatás, minden fenyegetés, hasztalan iparkodtak ők magok is szegények, elaléltak a szokatlan gyaloglás, forróság, éhség és szomjúság miatt; csoportonként bújtak egymásra, és ugy feküdtek legalább fele a zászlóaljnak jobbra-balra az út mellett. Valóban, ha akkor a ráczok ezt tudták volna Szent-Tamáson,

45 szép kis vérfürdőt készíthettek volna maguknak! Előre kellett nyargalnom: hogy kocsikat hajtsak értök Hegyesről, külömben nagy része az nap be nem vánszorgott volna állomására. Itt szállásokra osztottak bennünket, és még az nap és éjjel kipihenték magukat embereink s más nap már egy baj sem volt Verbászig. Augustus 8-án Hegyesről Verbászra utaztunk.

46 Itt majd csaknem úgy jártunk mint az insurgensek

47 Győr alatt. Még nem értünk fele útjára Verbásznak, midőn oldalőreink egyike lőtt, jelül hogy ellenséget lát. Erre őrnagyunk azonnal csatarendbe állítja a zászlóaljat, s már hittük mindnyájan: hogy tüstént lesz valami. Ez alatt én oda nyargalok az őrhöz, aki lőtt, megtudandó hogy mit látott? és ő jobbra mutat egy dombot, hogy az alatt mint monda nagy sereg ellenségnek kell lenni, mert ő sokat látott, hogy a dombon felütögették fejeiket,

48 de már lejjebb húzódtak s elrejtették magokat. - Tehát nem vévén tréfára a dolgot, négy embert magamhoz vévén elindultam kikémlelni a veszedelmes ellenséget. Lassan felloptam magamat a dombra, és nézek, és nézek, hát látok - mit? egy nagy falka disznót szép csendesen legelészni a tarlókon, melyeknek szegényeknek még csak eszük ágában sem volt bennünket megtámadni. - Azomban a zászlóalj már legnagyobb csendben közelített utánunk, lesve minden pillanatban: hogy mikor lőnek már reánk, vagy mellyikünket fognak el a ráczok? - És midőn tudtukra adám milly veszélyes ellenséget láttam, lett nagy kaczaj és nevetés; az őr pedig, ki fegyverét kilőtte, megdicsértetett szemfülességeért; mert jobb tízszer lőni híjában mint egyszer elmulasztani szükség esetében. 21