Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A rácz hadjárat

így tehát kibékülvén a serteszuronyos ellenséggel, miután úgy gondoltuk: hogy majd csak jobb lesz azokkal télen veszekedni ha jól meghíznak - utunkat tovább folytattuk. De alig tettünk ismét néhány száz lépést az országúton, midőn balról a szenttamási oldalon történt lövés a kukoriczák között. Itt hasonlóul oda nyargalok, és a kérdett őr azt feleli: hogy néhány embereket látott, kik, midőn őtet meglátták elbújtak a kukoriczák közé. No! gondolám: itt talán már előbb lesznek valami ráczok, kik bennünket kémlelnek, mivel SzentTamás nem igen messze van, és a toronyból megláthatták, hogy jövünk, tehát egy fél századot küldöttünk csatárlánczban hogy kutassák ki a kukoriczának minden részeit. És csakugyan találtak is három - még pedig veszedelmes - magyar embereket, kik félig meg voltak halva az ijedség miatt. - Kendert nyőttek szegények

49 melly több táblákban volt vetve a kukoriczák között - és midőn meglátták a fegyveres honvédeket, a nagy ijedség miatt nem is nézték, ráczok- e vagy magyarok? hanem nyakra főre elfutottak a kukoriczák közé. Szerencséjök volt szegényeknek, hogy honvédeink mielőtt rajok lőttek volna, kikérdezték őket hogy kicsodák és mit keresnek ott? így minden felől kifogyván a csatákból, szinte elszomorodva lépdeltünk Verbász felé, hol Bechtold tábornok a csalárd,

50 legalább színleg szívesen fogadott bennünket; s miután előre lovagolván bejelentettem neki érkezésünket, segédtisztei kíséretében mellém adta az ott levő Sándor-ezred

51 zene bandáját, kik velem egészen Új-Verbász felső végéig kijöttek zászlóaljunk elé, honnan keresztül kísértek bennünket mindkét Verbászon, egész a táborhelyig, hol megtelepedtünk, egy szép gyepen a kis-kéri úttól jobbra. Vig és zajos életünk volt itt. Legalább sátorunk jó tágas volt: az egész nagy természet. Éjjeli ágyunk volt a szép virágos szőnyeg, mellyet Isten keze gyártott, számára minden teremtményeinek, párnánk kenyeres tarisznyánk, paplanunk pedig a csillagokkal hímes ég boltozatja, melly olykor megszánván bennünket, föllegekből gyász fátyolt terített fejünk fölé, és zápor könyeket hullatott vékony foszlányainkra! De nem igen hagyták itt a gyepet sem hevernünk, előőrsöztünk, fegyvergyakorlatoztunk éjjel és nappal, de mind a mellett vígan voltunk, ha volt mit ettünk, ha volt pénzünk ittunk; markotányosok és markotányosnőkből

52 szükségünk nem volt; ollykor-ollykor egy két barna zenészkar is vigasztalt bennünket, melly alkalommal volt mivel hizlalni szemeinket is, nézvén mint pörgeti egy-egy nyalka huszár vagy honvéd őzkarcsú kedvesét, vagy a tábornok egy-egy tűzszemű hölgyecskéjét a három a tánczban. így mulattuk magunkat egész 18-ig és semmi különös sem történt mint hogy 12-én reggel korán, néhány ágyúlövés riasztott bennünket fegyverbe. A ráczok t.i. ijesztgetni akarván bennünket, vagy próbálni: ha nem lennénk-e szívesek egy kicsit elfutni hogy ők Verbászt kirabolhassák, valami 6 ágyúval ki jöttek szent-tamási fészkükből. De miután nem tartották tanácsosnak közelre jönni hozzánk, már messziről elkezdtek pufogtatni, hogy fussunk; és midőn látták, hogy bizony 22