Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

sérelmek után a legszorosabb őrizetbe vettek, ahonnan kiszabadulva és az uralmat visszakapva, bár a méltóságát ért jogtalanságokat igen keserűen megbosszulhatta volna és a király ellen vétkezők is kegyetlenebb megtorlást vártak, mégis arra gondolt, hogy nincs dicséretesebb, nincs királyhoz méltóbb, mint a kiengesztelődés és kegyesség, s ezért a börtön szennyét és egyéb szenvedéseit inkább megbocsátotta az országnak, mintsem bosszút állt volna érte. Mert bár a veszedelmesebbeket törvényes ítélettel fékezte meg, az összes többit büntetlenül bocsátotta el; ezzel a szelídséggel elérte azt, hogy a nép a korábban hevesen gyűlölt királyt nagyon megszerette és versengve tért vissza szolgálatába: szorgosan ápolta a békét, az ellenséggel szemben készségesen szállt hadba, s a harctéren nem kevés győzelmet szerzett uralkodója dicsőségére. A király pedig a szolgálatkész népre támaszkodva, a több mint 30 éven át belső viszályoktól megoszlott egyetemes egyházat megbékéltette, a kívánt és üdvös szövetséggel kötötte össze, a szörnyű eretnekségeket, melyek abban az időben ütötték föl fejüket, fegyverrel nyomta el. Uralmának tartósságával fölülmúlta az összes korábbi magyar királyokat, hiszen fél évszázadon át állt Magyarország élén és mikor meghalt, jó emléket hagyott a magyarok lelkében. Ekkora hatással volt a magyarokra a kegyesség. Mert ha valamely nemzetet, úgy elsősorban a magyart indítja meg a szeretet: olyannyira, hogy ha az uralkodó atyai szeretetet tanúsít iránta, nincs olyan súlyos és veszedelmes dolog, amit üdvéért és boldogságáért magára ne vállalna, nincs olyan zord és úttalan hely, melyen át ne hatolna. A második példát I. Lajos magyar királyról vette, aki, miután saját törvényével megerősítette II. András engedékeny törvényeit, szabadságait és a más királyoktól adott kiváltságokat, megszilárdította trónját, és igen szerencsés háborúkat viselt: a csatatéren legyőzte ellenfeleit, leverte a barbárokat, aztán a diadalmi jeleket Isten és a zelli Szűzanya lába elé helyezte, megszentelve ezzel győzelmeit. Lajos leánya, Mária megtapasztalhatta atyja jóindulatának gyümölcsét, mert atyja halála után, a szokástól eltérően, egyhangú döntéssel vagy inkább a Magyarország körüli atyai érdemekért meghívták a trónra és király címet kapott. Corvin Mátyásnak hasonló szerencsét hoztak atyja érdemei. A cseh börtönben azt hitte, ugyanolyan sors vár rá, mint testvérére, Lászlóra, akit a budai piacon lefejeztek; de ekkor az országgyűlésen a magyar rendek felidézték a néhai nagy magyar kormányzó, Hunyadi János dicső érdemeit és ennek kedvéért az árva, fogoly ifjút, nem is királyi vérből valót, a legelőkelőbb és leggazdagabb jelöltek mellőzésével magyar királynak követelték és semmit sem mulasztottak el, hogy a fogságból kiszabadítva a királyi trónra emeljék. Ilyen hasznos örökség az igazságos, mérsékelt és jóindulatú kormányzás. A harmadik példát maguk az osztrák uralkodók szolgáltatták. Elsősorban azonban II. Ferdinánd, aki semmit sem tartott fontosabbnak, mint hogy a különböző mozgalmaktól megbolygatott államot szelíd eszközökkel megbékítse, a tőle elidegenedett lelkeket nyájassággal és jótéteményekkel megnyerje, s hogy a közterheken könnyítsen és a keresztény vért kímélje. 1622-ben, a soproni országgyűlésen, a lázadók életének és vagyonának megkegyelmezett (kik minden mást megérdemeltek volna, csak ezt nem), továbbá a száműzötteket visszahelyezte birtokaikba. Isten megbocsát az embereknek: bocsánatot és büntetlenséget ad azoknak, akik megbánják bűneiket, olyannyira, hogy akik ezzel az égi jótéteménnyel és ajándékkal élnek, kegyelmébe és barátságába fogadja - anélkül, hogy fensége ezáltal fogyatkozást szenvedne. A földi királyok uralkodói tekintélyüknek és 84