Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

egyházmegye főpapjának pedig, ahol majd Ferenc működni akar, egyfajta különleges kedvezéssel elrendelte felvételét, vagy legalábbis igen erősen ajánlotta." CL VI. Mikor Klobusiczky ilyen komoly római ajánlással hazájába visszatért, Esterházy Imre esztergomi érsek a kanonoki testületbe kívánta fölvenni. De ő előbb Nagyfödémes 859 faluban akart plébános lenni, pedig ez igen vékony jövedelemmel járt. Miután itt nagy érdemeket szerzett, az érsek 1731. július 27-én szepesi kanonokká nevezte ki, majd alig egy év múlva, 1732. augusztus 17-én Esztergomba helyezte át. Pályája megszakítás nélkül haladt tovább: „általános érseki helynök, házi prelátus, segédpüspök a főpapi ügyekben, [majd] nagyprépost" 860 lett. Érseki helynökként elnökölt az egyházmegyei gyűlésen, melyet Esterházy érsek 1734. május 23-ra hirdetett Nagyszombatba. Ezen beszédet mondott „az engesztelő miseközösségről az egyházmegye elhunyt papjaiért". 861 Mihelyt pedig elérte a kánonilag előírt életkort, XII. Kelemen nemeai püspökké nevezte ki, majd 1736-ban ünnepélyesen fölszentelték. Ekkor a már gyengélkedő Esterházy helyett a főpapi tevékenységet is ellátta. Ezután fényesebb püspökségekbe került: először 1741-ben erdélyi, azután 1748-ban zágrábi püspök, majd 1751. július 30-án kalocsai érsek lett. Mindenütt emlegették éles elméjét, ritka tudását, kivételes erényességét. CL VII. 1742-ben ment Erdélybe s miután a pápai bullát is megkapta, 1743. január 20-án ünnepélyesen beiktatták. Hamarosan elérte, hogy a nem katolikus fejedelmek alatt a katolikus vallás sérelmére hozott törvényeket visszavonják a VII. törvénycikkben: 862 „Továbbá meggondolva azt, hogy a haza javát az szolgálná a leginkább, ha a felekezetek versengését teljes mértékben megszüntetnénk s minden egyenetlenség és panasz okát gyökerestül kiirtanánk; ezért méltányosnak tartottuk, hogy amiképpen az előző hatodik cikkelyben a három nemzet és az itt bevett négy vallás biztonságáról általában gondoskodtunk, s a római katolikus vallástól különböző másik három vallás teljesen és minden tekintetben szabad és semmilyen törvény nem korlátozza, úgy a római katolikus püspökségnek és a káptalan kanonokjainak a visszaállítását se tegye senki kérdésessé a mi korunkban, se utódaink ne vitathassák el azt az ezután következő időkben, az eddig kibocsátott rendelkezéseknek megfelelően, minthogy azokat a karok és rendek belegyezésével hozták és fogadták be. A jezsuita atyák rendje pedig, valamint a római katolikus vallással valóban egyesült görög szertartású fogarasi püspökség, amelyeket ténylegesen bebocsátottak, a meglevő fekvő birtokaik és javadalmaik élvezetében megerősítve éljenek, s egyben eltöröljük az Approbata és Compilata Constitutiókba 863 beiktatott, vagy másutt levő cikkelyeket, 859 Ma Vel'ké Úl'any Szlovákiában. 860 L. Pintér: Laudatio funebris 7. 861 L. Péterffy II. 424 a-424 c . 862 Szeredai: Episcopi Transilvaniae 228. L. CJH Erdélyi törvények 1744: VII. 390. 863 „Approbatae Constitutiones" („jóváhagyott határozatok") és „Compilatae Constutiones" („összegyűjtött határozatok"): az erdélyi törvénykönyv részei, mindkettő az erdélyi országgyűlési végzések rendszerezett és válogatott, törvényerejű gyűjteménye; az előbbi 1653-ban, az utóbbi 1669­188

Next

/
Thumbnails
Contents