Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
élelemmel látok el és a legcsekélyebb alapítványi támasz nélkül tartom fenn. Ezekből világos, hogy az érseki háztartást isteni és emberi kényszer miatt annyira megterheltem, hogy több terhet aligha bír el, hacsak Isten valamit el nem vesz belőle. Hol van még a megfelelő eltartás? Hol van még az épületek karbantartása? Hol van még a szükséges gazdasági épületek fölépítése? A többi belső nehézségről, amelyek mind gondviselőért kiáltanak, nem is beszélek. Ezenkívül, mivel a megyésfőpásztor legnagyobb ékessége nemcsak a papságban, hanem a méltóságokban is áll, viszont látom, hogy a háborúk (francia, spanyol, savoyai) 698 legfrissebb körülményei (melyek váratlan álnokságból következtek be) olyan természetűek, hogy felséges császárunk és királyunk, legkegyelmesebb urunknak az ausztriai házzal veleszületett és bőkezűséggel párosult kegyeletét teljesen megfosztják a kalocsai egyháznak a magasabb rangú papság és káptalan alapítására nyújtandó eszközöktől, elhatároztam, hogy Isten dicsőségére, az érseki egyházmegye díszére, az igaz vallás gyarapodására legkevesebb négy kanonokból álló testületet állítok fel, talán még ebben az évben, ugyancsak az érseki háztarás terhére, akik a jog szerinti és a földesúri-világi javadalmak szerinti tulajdonközösségen kívül az én pénztáramból is kapnak bizonyos készpénzhányadot, a tisztes és kielégítő eltartáshoz alkalmazva... Pesten, 1734. február 25-én." CX. Megérdemelte Patachich, hogy meghallgassák, mikor érseksége kezdetén ilyen nagy nehézségek szorongatták. És kérése nem is volt hiábavaló. Mutatja ezt a királyi tanácshoz küldött köszönetnyilvánítása: 699 „Az újonnan fölépítendő jankováci, kiskőrösi és csataljai templomok részére jóságosan és kegyesen jóváhagyott kiutalásokért legalázatosabb és a tőlem telhető legnagyobb köszönetemet fejezem ki. A megsegített lelkek velem együtt imádkoznak a kegyes és felséges ausztriai ház örök dicsőségéért... 1734. április 20." Nem tudom, mi az oka, hogy a kiskőrösi templom építése, amelyre ekkor megígérték a kiutalást, egészen máig függőben van. CXI. Hogy Patachich nemes célkitűzései, melyek részint már megvalósultak, részint ezután kerültek sorra, szilárd alapokon nyugodjanak, a fáradhatatlan érsek a következő kérvényt nyújtotta be a királyi trónhoz: 700 ,Az ősi istenfélelem, mellyel szent felséged mindig azon igyekezett, hogy ez az apostoli és Mária-ország, az ő örökös magyar királysága, újra föl virulj on... és az egyedül igaz vallás diadalmaskodjék benne; az az apostoli gondoskodás, melynek megfelelően atyai gonddal és ernyedetlen buzgalommal törekszik arra... hogy legfőképpen a magyar szent korona alatt lévő püspöki egyházak díszét és ragyogását fényesebbé tegye, felbátorítanak engem arra, hogy térden állva esedezzem felséged legnemesebb kegyéért. Kérésem semmiben sem tér el felséged előre elgondolt célkitűzésétől és nem törekszik másra, csak arra, hogy a kalocsai érsekség legkegyelmesebb rám ruházásával kimutatott pazar bőkezűségét a jótétemények legkegyesebb ölébe minél jobb formában visszafizessem alattvalói és 698 Katona megjegyzése. 699 A házi levéltárban. 700 A házi levéltárban. L. KFL. I. 1. a. Nagyszeminárium a., Az intézmény létrehozásával, történetével kapcs. iratok 1734. április 23. 144