Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

törvényeket s következésképpen az ország szabadságjogait egy hivatalnoka se sérthesse meg, máskülönben az ilyenek példásan meg lesznek büntetve. Föltéve tehát azt az esetet, hogy - mondjuk - sem az idő, sem a szükségesség nem engedi meg a fegyverszünetet, legalább az, ami a sok keresztény vér kiontását, az ártatlanok elnyomását és pusztulását, gyújtogatást, egyházi és világi helyek földúlását és számtalan bajt magával hozó háború folytatását illeti, épp úgy fordítva a haszon is, amelyen a világos, őszinte királyi nyilatkozat és a külföldi hatalmak közvetítési ajánlata után jót, szilárdat és biztosat értek és várok, mégiscsak előbbre való az időnél és a harcolás szükségességénél, főképpen azért, mert azt hiszem, hogy a fegyveres felkelőknek célja nem más, mint a törvények megtartása és a szabadság biztos békével való megerősítése. Ha ezt elérték, mindenki látni fogja majd, hogy a szükségesség érve, mellyel a háború folytatását indokolják, meg fog szűnni. Továbbá, hogy vajon jó, szilárd és biztos békét remélhetünk-e, az csak a béketárgyalás megkezdéséből fog kitűnni. E tárgyalásokat a fegyverszünet végén is le lehet bonyolítani, de a fegyvernyugvás ideje alatt előnyösebb lenne... Ami a garanciát vagyis a megkötendő békének külföldi hatalmak által történő megszilárdítását és biztosítását illeti, nekem a bizottsági urakkal együtt teljesen mindegy, garanciának vagy kezességnek hívják-e, vagy olyanfajta közvetítésnek, mely nem szavakat, hanem a lényeget és a hatásosságot tartalmazza... Kérem tehát magasságodat, hogy ezen és több más, szóban előterjesztett, kinyilvánított érveket, a jelenlegi és esetleges körülményeket, a háborúk bizonytalan kimenetelét pontosan és alaposan megvizsgálva, kegyeskedjék a béketárgyalással összefüggő elhatározását siettetni, s ne dobja sutba a régi mondást: »Te a jelennel törődj, a jövőt bízd az Úrra«; mert mialatt az utódoknak a biztonságot makacsul létre akarjuk hozni, saját biztonságunkat nem érjük el a jelen háborúval, utódainknak pedig elveszítjük a jövőt, amelyről Isten egyedül magának tartja fönn a rendelkezést. Magasságodnak legodaadóbb atyja és szolgája, Széchényi Pál kalocsai érsek." LXXV. Rákóczi túl későn tapasztalta meg, hogy Széchényi igazat jövendölt. Ekkor még elvetette üdvös tanácsát és az alábbi levélben így nyilatkozott:

516 „Magasságos és főtisztelendő herceg, igen becsülendő atyám! Amint semmi sem lehet számomra kedvesebb, mint magasságod atyai ölelő karjaiba sietni, úgy bizonyára nincs kellemesebb, mint végiggondolni elmémben azokat az eszközöket, melyekkel drága hazámnak szolgálhatok, olyan módszerekkel, melyek ezen cél elérésére a lehető legmegfelelőbbnek látszanak. Újra meg újra elolvasom a levelet, melyet magasságod jónak látott hozzám intézni az ügy meggyorsításának érdekében...

517 Hogyha megvan az akarat, sürget a lelkiismeret, és bíztat a józan ész, üdvösebb utat kell keresni, mégpedig olyant, mely a biztonságra erősebb, a végrehajtásra szilárdabb reményt nyújt; nincs kétség, hogy minden fegyverviselő magyar szívesebben fogadja azokat a megbékélés által nyújtott eszközöket, mint amiket a hadiszerencsétől függően a sorsra kénytelen bízni. Mindezeknek orvoslását magasságod nem részrehajló megítélésére bízom; kérem 516 Histoire П. 196-197. A levél 1704. május 18-án kelt, Rákóczi Ordas melletti táborából. Még l. Miller: Epistolae I. 257-262. 517 Katona éppen azt a szövegrészt hagyja ki, melyben Rákóczi felsorolja érveit arra, miért utasítja vissza a fegyverszünetet. L. Miller: Epistolae I. 258-261. 106