Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)
A kalocsai érseki egyház története
mivel újra elnyerte királyi rokona kegyét, akinek okleveleiben olvashatjuk nevét az 1215. és 1217. években.455 CXLVII. III. Ince 1216. július 16-án meghalt. Még ugyanazon hónap 18-án III. Honoriust választották helyébe, aki a kalocsai érseket megbízta, hogy feloldja a Palesztinába zarándoklás fogadalma alól azokat, akikre András az ország gondozását szándékozott bízni, mialatt ő ugyanoda utazik,456 „március kalendae-jén, pápaságunk első évében".457 Ámbár Bertold, mint kalocsai érsek, benne foglaltatik abban az oklevélben, melyet András 1218-ban Babonegnak adott,458 ö ebben az évben már aquileiai pátriárka lett. Kitűnik ez III. Honorius április kalendae-jének 6. napján, pápasága 2. évében kelt leveléből:459 „...ugyanazon érseket a kalocsai egyház köteléke alól fölmentjük, a ti egyházatokba [Aquileia] áthelyezzük és engedélyt adunk neki, hogy oda átmehessen, ugyanazon egyház nevére és használatára az érseki palástot el fogjuk küldeni számára..."460 Az aquileiai halottaskönyv szerint „1251. június kalendae-jének 10. napján halt meg...461 33 évet töltött a pátriárkái székben és adott a káptalannak is aquileiai értékben évenkint 11 márkát, 11-et pedig különlegesen arra a célra adományozott, hogy Szent Erzsébet özvegynek [unokahúgának] napját ünnepélyesen megüljék... Fekszik a templom belsejében, az ajtószárnyakon belül."462 455 Uo. V. 219., 244., 250., 263., 280., 287. L. Reg. Arp. 298-299., 303-309. (ezek 1216-ból), 314., 316-320., 322-339. sz. 456 Uo. 239. L. Potthast 5479. sz.; Theiner: Hungária sacra I. 6. A pápa ugyanígy ír az esztergomi érseknek és szuffraganeusainak, valamint a magyarországi exempt apátoknak is. 457 1217. március 1. 458 L. Reg. Arp. 351. sz. Az oklevél hamis. 459 Pray: Hierarchia II. 53. L. Potthast 5731. sz., Theiner: Hungária sacra 1. 11. 460 1218. március 27. 461 Május 23. 462 Bertold a bajor eredetű Andechs-Merániai-családból származott, apja V. Bertold (f 1204) isztriai őrgróf és Meránia hercege volt (e történeti tájegység az adriai tengerpartnak a Kvarner és Rijeka tájára eső részét jelentette), testvérei közül Gertrúd magyar, Agnes francia királyné, Egbert bambergi püspök (1203-1237), Henrik isztriai őrgróf (f 1228), a legidősebb, a merániai hercegi címet viselő Ottó pedig burgund palotagróf (f 1234) lett (a család történetére l. E. Oefele: Geschichte der Grafen von Andechs. Innsbruck 1877.; L. Auer: Andechs. I. Grafengeschlecht und Burg. In: LexMA I. 593— 594. oszlop). Fiatalon lett a bambergi székesegyház prépostja, majd hosszú viták után 1207-ben a pápa által is elismert kalocsai érsek. Sógora, II. András fontos világi tisztségeket is rábízott (1209-1212 horvát-dalmát bán, 1212-1213 erdélyi vajda, ill. bácsi és bodrogi megyésispán). Nővére politikájának legfőbb haszonélvezője volt, szoros kapcsolatukat mutatja, hogy annak megölésekor is éppen társaságában tartózkodott. 1213 után külföldre menekült, hazatérése után politikai tisztségeket már nem töltött be. 1215-ben megjelent a IV. lateráni zsinaton. Valószínűleg ő kezdte meg a francia mintákat követő, háromhajós (II.) kalocsai főszékesegyház építtetését (ennek ismert emlékei a főkapu díszítőelemének tartott ún. kalocsai királyfej, ill. Martinus Ravegu kőfaragó sírlapja). (E székesegyházra legújabban l. Takács Imre: Egy eltűnt katedrális nyomában. [Újabb töredékek a 13. századi kalocsai székesegyházból] In: Középkori Dél-Alföld 305-335.). Csökkenő hazai befolyása is szerepet játszhatott abban, hogy 1218-ban elfogadta (pápai kinevezésre) az észak-itáliai Friaul felett világi hatalmat is gyakorló aquileiai pátriárkái tisztet, ahol még hosszú éveket töltött el. Itteni 140
