Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)

Megfogadásuk a tanács előtt történt. A tanácsülésen döntötték el, melyik gazda állata melyik gulyába, ménesbe vagy nyájba tartozik, s az egy-egy állatfalkához tartozó gazdák fogadták közösen a pásztorokat. A gazdák által alkalmazott számadók fogadtak maguk mellé bojtárokat. A pásztorok állatainak teleltetését egy-egy gazda vállalta, s a teleltetés pénzbeli ellenértékét ő kapta meg a többi ugyanabban a falkában állatot őrzető gazdától. Bérük éves szinten többszöröse volt a napszámosokénak, de még a béresekének is. Akkor, amikor az öreg béres évi bérét, a nem pénzbeli juttatást is pénzre számítva átlagosan 40 Ft-nak vehetjük, a legjobban fizetett pásztor, a számadógulyás évi 150 Ft készpénzt - igaz a bojtárt ebből neki kellett fizetni - 15 marhateleltetést, heti 7 kenyeret és ahhoz tartozó eleséget kapott. Még a leggyengébben fizetett kanász bére is 25 Ft, 20 véka búza, 2 pár bocskor és egy hétre 3 kenyér volt.

219 Nem kívánunk a pásztorokkal bővebben foglalkozni, hiszen a pásztoréletről Tálasi István kitűnő feldolgozásainál aligha lehet többet mondani.

220 Itt csupán néhány sajátosságot említünk. A bérek évenként ingadoztak, mert pontos mennyiségüket a pásztor őrizetére bízott állatok száma is befolyásolta. A tehéncsordás fizetsége úgy is volt megszabva, hogy bizonyos számú tehén után - általában 1-4 véka búza és egy kenyér járt. A nyájjuhász minden 100 juh után kapott 1 véka búzát, de ugyanígy változó volt a fejősjuhásznak járó vasárnapi tej mennyisége. Összességében mégis azt mondhatjuk, hogy a pásztorok a földnélküliek közül a legkönnyebben gazdagodó csoportot alkották. A legtöbbnek háza volt a városban, és a számadók az irredemptusok közé számítottak. A commorans pásztorok kezdetben bojtárok vagy alárendeltek voltak, közülük sokan bizonyára a könnyebb és gyorsabb gazdagodás reményében választották ezt a foglalkozást. Természetesen az egyéb kétkezi munkából élőkénél lényegesen szabadabb életkörülmények vonzása is érvényesült. A földnélküliek közül sokan vállaltak városi szolgálatot, csőszséget és egyéb szegődményes munkát. Az ő kapott bérük változó, általában éves szerződéssel nyertek alkalmazást, s a készpénz mellett ruhaneműt és esetleg kis kertföldet is kaptak olyan helyen, ahol másnak nem kellett. A csőszöknek esetenként lakást is a helység adott. A földnélküliekkel kapcsolatban a tanács irányító és felügyelő hatalma nemcsak a munkavállalás feltételeinek szabályozására terjedt ki. Számos olyan megkülönböztető intézkedést hoztak, amely az egyes társadalmi rétegek életmódját befolyásolta, és a helyi vezetés által meghatározott mederbe terelte. Az egyes társadalmi rétegekhez tartozók megkülönböztetésére a legegyszerűbbnek a ruházkodási viselet rétegekhez kötése bizonyult. Azok az utasítások, melyeket a kerületi és helyi elöljáróságok az öltözködéssel kapcsolatban hoztak, és a hagyatéki leltárakból azonosítható öltözködési kultúra azt tükrözik, hogy az 219 BKML.Kf. lt. Prot. Pol. 8., 27.p. 220 Tálasi, 1936. 81