Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)
A bérek megállapításánál irányadónak tekintették a Pest megyei béreket. A szlovák és morva napszámosok bérét alacsonyabban szabták meg, mint a magyarokét. 1761-ben a magyar kaszás bére 17 krajcár, a tót és morva kaszásé 14 krajcár. 210 Időszakonként is változtak a bérek. Szent Iván napig 1-2 garassal kevesebb volt a kaszások bére, mint utána. Ugyancsak alacsonyabb volt az asszony és gyerek „gyűjtök" bére. Ha a felnőtt férfi bére pl. 12 krajcár volt, akkor az asszony és a gyerek csak 7 krajcárt kapott. Szokás volt a napszámos munkásnak ételt is adni, erre általában 3-12 krajcárt vontak le. Félegyházán voltak olyanok is, akik egész évre egy gazdához szegődtek el kapásnak, ezek nem napszámbért, hanem a béresekhez és éves szolgákhoz hasonlóan évi bért kaptak. 1806-ban, mivel ezt a kerület nem szabályozta, a helyi tanács a kapás évi bérét 20 Ft-ban szabta meg, és emellett 1 hónapig szabadon dolgozhatott részesként, vagy 20 Ft-ot és 10 véka búzát, plusz 10 véka árpát kapott. 2 " A marokvetők bére megegyezett a gyűjtőkével, a boglyázó és petrencehordóé a kaszáséval, a napszámos kapásoké a szőlőnyitókéval és a metszőkével. Az 1811. évi kiugróan magas bérekre csupán annyi magyarázatot találunk, hogy azt a helyi tanács azért állapította meg ennyire magasan, mert a kerületi árszabás szerint nem vállalták a napszámosok a munkát. 212 Az árszabást megszegőket - ha kiderült - büntetéssel sújtották, a gazda 3-5 Ft-ot fizetett, a napszámos 15-25 pálcát kapott." A részes munkások részének megállapításánál a jégveréses vagy egyéb károsodott gabonák esetében a gazda az árszabástól eltérően is alkudhatott. A nyomtató rész mindig eggyel magasabb hányad volt, mint az arató, tehát a nyomtatásért kevesebb gabona járt, de általában úgy fogadták az aratókat, hogy a részes arató köteles volt el is nyomtatni. A limitációk azt is kikötötték, hogy a rész csak szemül adható ki. A női és gyermeknapszámot, mint említettük, külön állapították meg. Külön szabályozták a gazdasszonyok, a szolgálólányok és a dajkák bérét is. Az 1810-es évek árszabása alapján: a sütő-főző gazdasszony évi bére konvenciós pénzben 30 Ft vagy 20 Ft, 2 pár fehér ruha, 1 pár csizma, egy közönséges kék kötő és pruszlik, 1 közönséges nyakra való kendő, 1 ködmön és 2 szakácskötő (1774-ben = 16Rft) a második szolgálónak, ki sütni is tud, a szokásos pénzben 20 Ft vagy 12 Ft és ugyanaz a ruha, mint a sütő-főző szolgálónak (1774-ben = 12 Rft) a dajka pénzt nem kapott, csupán ruhát, ez 1 festett pruszlik, szoknya, kötő és kendő, 1 ködmön, 1 pár csizma, 2 pár fehér ruha és 1 szakácskötő volt." (1774-ben = 6 Rft) 210 BKML. Kh. lt. Prot. С. U 299.p. , Szabó Lajos, 1987. 29-63. 211 BKML. Kf. lt. Prot. Pol. 10., З80.р. 212 BKML. Kh. lt. Prot. Pol. П., 50.p. 213 BKML. Kh. lt. Prot. Pol.13. , 186.p. 214 BKML. Kf. lt. Prot. Pol. П., З92.р. , Kh.lt . Prot. С. 23. 348-350.р. 79
