Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)
IV. A JÁSZKUN KERÜLET KÖZIGAZGATÁSA 1848-BAN IV.l. A POLGÁRI ÁTALAKULÁS FELTÉTELEI Az 1848. évi márciusi forradalom hatására a pozsonyi országgyűlés által megalkotott törvények jelentős mértékben átalakították a korábbi államszervezetet. A forradalom után kibontakozó közigazgatás az igazgatástörténet önálló, külön fejezete. A pozsonyi országgyűlés törvényalkotói elkötelezték magukat a polgári átalakulás mellett és megteremtették a polgári alkotmányosság alapjait. Már a törvények élőbeszéde utalt a törvények szelleméből fakadó törekvésekre és azok törvénycikkekben rögzített eredményeire 322 úgy mint ,,az összes magyar népnek jogban és érdekben egyesítése - az ország törvényes önállása, - s függetlensége, a nemzet alkotmányos életének a kor igényei, s a körülmények sürgős volta által szükségelt kifejtése...." Ez egyben szakítást jelentett a rendiséggel, s egy új, polgári államszervezet kialakítását eredményezte. Magyarország kormány- és államformája átalakult polgári alkotmányos és parlamentáris királysággá. Véget ért a rendi képviseleti monarchia korszaka. Megváltozott az ország Ausztriához fűződő viszonya, melyben a korábbi reálunió helyét perszonálunió váltotta fel. A márciusi törvények értelmében a király a végrehajtó hatalmat az országgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolta. Az eddig csak a királytól függő kormányszékeket felváltotta a független, felelős magyar minisztérium. A megalakításáról rendelkező 1848:3. te. 6. §-a mindazon tárgyakban, ,,melyek eddig a Magyar Királyi Udvari Kancelláriának, a k. helytartó tanácsnak, s a k. kincstárnak ... köréhez tartoztak... Ő Felsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar minisztérium által fogja gyakorolni." Ugyanennek a törvénycikknek a 23. §-a kimondta a helytartótanács és a kamara feloszlatását, a kancelláriát pedig külön minisztertanácsi rendelet szüntette meg. A közigazgatás alsóbb szintjeire vonatkozóan a 26. §-ban rögzítették, hogy: ,,Az ország minden törvényhatóságainak eddigi törvényhatósága ezentúl is teljes épségben fenntartandó." 322 1847/8-ik évi országgyűlési törvényezikkek. Pozsony. Az országgyűlési iratok kiadó hivatala 1848. 113