Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

A szóvirág tízesek az esztenatársaságok neveiben című fejezetben viszonylag sok szó esett az esztenatársaságokról. Az ott leírt adatokat itt nem ismétlem meg. Csupán arra utalok, hogy a XIX. században és a XX. század első felében tízesek szerint és tizesrészek szerint szervezett esztenák egyaránt léteztek. A megyeszéke régi határozataiból, valamint a Körösmény tizes egyik jegyzőkönyvében fennmaradt fentebb már említett rajzból

167 kiderül, hogy az 1810-es években Csíkszentgyörgyön és Bánkfalván összesen 8 esztenatársaság működött. Közülük hat tízesenként, kettő tizesrészenként szerveződött. (29. ábra) A falu gazdáinak juhállománya a nyári hónapokat a „megye" távoli havasi legelőin töltötte. Az esztenák helyét, illetve az esztenákhoz tartozó seregek legelőjét a „megye" vezetői jelölték ki. A nyolc esztena egy bizonyos sorrend szerint évente váltogatta a helyét. A XX. század első felében és az 1990-es években a fontosabb havasi területek az ún. „nagy" közbirtokosságok kezében voltak. így, amikor szükség volt rá, a közbirtokosságok adtak helyet az esztenáknak és a juhseregeknek. Néprajzi adatközlések, visszaemlékezések szerint a XX. század első felében attól függően, hogy a határ melyik oldala volt vetés és melyik oldala ugar, az egymást követő években jelentősen különbözött a juhtartás rendje. Azokban az esztendőkben, amikor a monyasdi oldalt vetették, a juhseregek Szent György napjától (április 24.) Nagyboldogasszony napjáig (augusztus 15.) a hátsó havason jártak. Nagyboldogasszonykor (augusztus 15.) a „gazdaságok" elköltöztették az esztenákat azokra a területekre, ahol sok magántulajdonban lévő kaszáló létezett. A kaszálótulajdonosok versengtek azért, hogy „feltarthassák a juhseregek trágyáját", vagyis licitáláson nyertek jogot arra, hogy az egyik esztena bizonyos ideig birtokukra települjön és ezáltal a juhok alaposan megtrágyázzák a kaszálójukat. Szent Mihály nap (szeptember 29.) táján hazahajtották a juhokat a faluba. Szétverték a seregeket. 2-3 napig a családok viselték az állatok gondját, majd az esztenatársaság új pásztort fogadott, aki Katalin-napig (november 25.) legeltette a nyájat a falu közelében. A juhok őszi jártatása olyan birtokokon történt, amelyeknek gazdái fizettek az esztenatársaságnak a föld megtrágyázásáért. Azokban az esztendőkben, amikor a monyasdi oldal a nyomásos gazdálkodás ugarfordulója lett, a juhok tavasztól augusztus 15-ig az ugarokon legeltek. Például a háromtizesi seregek a Monyasd pataka völgyében, a jenőfalvi juhok a Bor patakában jártak. A gazdák fizettek az esztenatársaságnak azért, hogy a juhok ugarnak hagyott szántójukon, kaszálójukon legelésszenek, pihenjenek és közben trágyázzanak. Az ilyen, alaposan megtrágyázott szántót ősszel búzával vetették be. Nagyboldogasszony táján (augusztus 15.) a seregeket az Uz-völgybe hajtatták, ahol ugyancsak magánbirtokon, vagy a közbirtokosság területein legeltek. Szent Mihály napján (szeptember 29-én) a juhok hazatértek a faluba. Katalin napig (november 25.) ugyanúgy jártak a falu közelében, mint az előző esztendőben. Szent Mihály estéjén (szeptember 29.) hatalmas mulatozást csaptak az esztenatársaságok juhosgazdái. A vigassághoz szükséges italokat abból a „trágyapénzből" vásárolták, amelyet a juhok „kerestek" trágyázásukkal. BÁRTH János 2004. 62. - ТА. К. 1. 84. 76