Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

posan szemrevételezték a „magmarhát". Ha mindenki elégedett volt a „vásárral", ha a tizesbelieknek tetszett az új bika, a jegyző beírta a tizes jegyzőkönyvébe, hogy a bikavásárló bizottság jó munkát végzett, a sikeres bikaszerzés emlékezetére a tizestagok áldomást ittak. Az új bika mindig többe került, mint amennyit a régi bikáért kapni lehetett. A különbözetet, az úgynevezett bikatoldást a tízesnek elő kellett teremtenie. Előfordult, hogy a hiányzó összeget elosztották a tizestagok számával és kivetették a tizes bébírósaira. Máskor faeladással pótolták a tizes vezetői a hiányzó pénzt. A legtöbb tizes, előre tudván, hogy 1-2-3 év múlva bikát kell venni, bizonyos esetekben, bizonyos személyektől bikatoldás címén szedett pénzt. Például, ha új tagjelölt kérte beüsmertetését a tízesbe, a megszavazott új tizestag az áldomáson és a beüsmertetési díjon kívül legtöbbször bikatoldást is fizetett. Ebből úgy tűnhet, hogy az előrelátó, gondoskodó tizes előre gyűjtötte egy kasszába a bikavásárláshoz szükséges pénzt. Ez azonban inkább csak elvileg volt így. A bikatoldás kifejezés néha csak pénzszerzési formulaként szerepelt a tizes életében. Ennek kiváló példáját nyújtja Háromtizes egyik 1892. évi jegyzőkönyvének részlete: „... azon kívül bika toldásba fizetett 11 forintokat, mellyet a birtokosság el is költött a tizes útjai meg csinálása alkalmával" (értsd: áldomás ivásra!).

998 A bikatartás esztendőnként két szakaszra tagolódott: a téli és a nyári bikatartásra. A téli bikatartás Szent Mihály napjától Szent György napjáig, vagyis szeptember 29-től április 24-ig tartott. A nyári bikatartás a tehéncsorda első kihajtásától, a tehéncsorda feloszlatásáig, vagyis Szent György napjától Szent Mihály napjáig számítódott. Tavasztól őszig a bika a tehéncsordával járt, de esténként gondoskodni kellett róla. Ezért kötöttek időnként a tízesek nyári bikatartó egyezséget is azzal a gazdával, amelyik nyári estéken a bikát befogadta a telkére. A téli bikatartást a tizes gyűlése mindig arra a gazdára bízta, aki olcsóbban vállalta az állat kiteleltetését, gondozását, a bika elé vezetett tehenek fogadását. 1843ban Háromtizes egyik dokumentumában a bika téli tartásával megbízott gazdát bikagazda néven emlegették.

999 A tanulmányozott tizesjegyzőkönyvekben a legkorábbi bikatartó határozatok 1840-ből és 1841-ből származnak. Az 1840 és 1949 közötti több mint egy évszázadnyi idő alatt a bikatartás módjai sokféle szint, sokféle arculatot mutattak, de alapvetően kétfélék voltak: 1. A bikagazda pénzért vállalta a bika kiteleltetését, amelyet a tizes egy összegben határozott meg és fizetett ki a számára, annak ellenére, hogy a pénzt a tehenek száma arányában összegyűjtötte a tizestagoktól. 2. A bikagazda trágyát kapott a tehenek száma arányában a tizes tagjaitól. Az első módszerre kevés példa hozható fel, mivel pénze ritkán volt a tízesnek és a tizestagoknak. Körösmény tizes 1840. évi bikatartó egyezsége, amelyet tanulmányom függelékében is közlök, ebbe az egyezségfajtába tartozik.

1000 A második módszerre, a trágyával való fizetésre rengeteg példa sorakoztatható fel. Természetesen a trágya, mint fizetőeszköz kiegészülhetett más juttatásokkal is, például szénával, zabbal vagy a trágyát megváltó krajcárokkal, lejekkel. TA. H. 3. 174. TA. H. 7. 12. TA. К. 1.36. 275