Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

X. A TIZESTAGOKAT SZOLGÁLÓ TÍZES BIKATARTÁS A bikatartás és a kantartás gondja a székely falvakban a XVIII-XIX. században legtöbbször a faluközösséget, a községet, a XX. század első felében pedig a közbirtokosságot terhelte.

997 Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván a községek és a „nagy" közbirtokosságok ha meg is próbálták az apaállattartást, hamarosan „kihátráltak" a bikatartás és a kantartás kötelezettsége alól. A két Fiság menti faluban a XIX. században és a XX. század első felében a bikatartás terhe a tízesekre nehezedett. A tízesek nagy igyekezettel látták el az apaállat-beszerzés, az apaállat-eladás, a téli és nyári bikatartás nem könnyű feladatát. Tulajdonképpen nem panaszkodtak emiatt. Az élet természetes velejárójának, részének tartották, hogy a tízesnek foglalkoznia kell a bikával. A tizesjegyzőkönyvekben feltűnően nagy teret kaptak a bikatartás gondjai. Az erdőlés, a faosztás monumentális témaköre után gyakoriság tekintetében a bikatartás témaköre következett. Amikor háborús, impériumváltásos, osztályharcos idők jártak, Csíkszentgyörgyön az efféle történelmi sorsfordulók alig hagytak nyomot a tizesdokumentumokban, de a bikáról akkor is kellett határozni. Bő 100 esztendő bikával kapcsolatos több száz oldalnyi tizeshatározatának alapos elemzése önálló tanulmányt kíván. Ezért ebben a könyvben csak röviden érintem a témát. A XIX. század utolsó évtizedeiben és a XX. század első felében előfordult, hogy a tizes bikájával kapcsolatos tizeshatározatokban megörökítették a bika nevét. A jelzett időben, a tizesjegyzőkönyvékben az alábbi csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi bikanevek szerepeltek: Dezső (1933, 1935), Ficzkó (1891, 1893, 1895, 1934), Gyuri (1903, 1929, 1933), Kaczér (1941, 1944), Miska (1890, 1940, 1944), Sárga (1937), Tengiz(№2), Vargyas (1896), Vaszi (1895, 1896), Vidám (1903, 1940). Nagy körültekintést, odafigyelést igényelt az új bika megvásárlása. A bika általában 2-3 évi „szolgálat" után megfáradt, kiöregedett, hamissá, kerengővé vált. Le kellett vágni vagy a szeredai henteseknek el kellett adni. Ilyen esetben elkerülhetetlenné vált az új bika vásárlása. Az előrelátóbb tizesbirtokosságok igyekeztek még a létező bika „virágkorában" gondoskodni a következő bikáról, úgy, hogy helybéli gazdától szép bikaborjút vásároltak, amelyet maguk neveltek felnőtt bikává. Ha mégis felnőtt korban kellett bikát venni, a „vásárt" igyekeztek környező falvak, például Csíkszentkirály valamelyik ismerős bikanevelő gazdájával lebonyolítani. A bikavásárlás felelősségteljes feladatával a tizes egy 3^4—5 tagú bizottságot bízott meg, amelynek feltétlenül tagja volt a bikabíró és egy-két olyan gazda, aki valaha tartott már bikát. Amikor a bizottság valamelyik alcsíki faluban megvette és onnan hazavezette az új bikát, gyorsan tizesgyűlést tartottak, ahol a tizes tagjai alaIMREH István 1983. 219-221. - BÁRTH János 2006/b. 24-25. 274