Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

kamatokról nyújtson áttekinthető képet. Szerencsére azt is feljegyezte, hogy az adós melyik évben vette föl a hitelt. Meglepetéssel tapasztalhatjuk, hogy azok, akik még 1870 táján is kamatokat fizettek a tizesnek, jórészt 1840 és 1850 között fordultak a tizeshez hitelért. Következésképp 20-25 év alatt sem tudták tartozásukat visszafizetni.

992 Sőt, ha megtekintjük az adósjegyzék folytatását, amely az 1871 és 1882 között fizetett kamatokat tartalmazza, a 45 adós között bőven találunk olyanokat, akik az 1840-es években vettek fel hitelt Körösmény tizes pénztárából.

993 Martonos tizes jegyzője 1867. január 13-án készített jegyzéket azokról a személyekről, akik a tizes pénztárából 6%-os kamatra pénzt vettek föl és még tartoztak. Sajnos a pénzfelvétel idejét a jegyzék összeállítója elfelejtette föltüntetni.

994 Hasonló jegyzéket állított össze Háromtizes jegyzője 1877-ben arról a 15 gazdáról, akik tőkepénzek felvétele miatt a tizes adósainak számítottak.

995 A fenti jegyzékek arról tanúskodnak, hogy az 1840-es, 1850-es években sokan vettek föl hitelt tizesük pénztárából. Ezeknek a hiteleknek a lassú visszafizetése, sőt vissza nem fizetése sok anyagi gondot és sok feszültséget okozott a tízesek és a tizestagok életében a XIX. század utolsó harmadában. A számadások A XIX-XX. században a tizesbírák évente számadást készítettek tizesük bevételeiről és kiadásairól. A XIX. század elején a számadások még fölöttébb egyszerű arculattal rendelkeztek. A tizes protokollumkönyvébe a főerdőbíró sorban beíratta „szöveges környezetben", vagyis „nem táblázatosan" a fontosabb bevételeket és kiadásokat, abból a célból, hogy ott nyomuk maradjon. A pénzügyi jellegű feljegyzések által megörökített esetek tehát úgy kerültek jegyzőkönyvbe, mint valamiféle események. Együtt szerepeltek a tizesgyűlések, a közmunkák, a tizes büntető tevékenységének eseményeivel, a legkülönfélébb határozatokkal. Tulajdonképpen legmegfelelőbb, ha ezeket a korai pénzügyi adatokat számadási feljegyzések néven emlegetjük. A XIX. század első felében többször előfordult, hogy ezek a számadási feljegyzések együtt tartalmazták a bevételi forrást és a kiadás okát. Például beírták a protokollumba, hogy egy bizonyos összeget ki, mikor, miért fizetett be a tizes számára, és mindjárt melléírták, hogy ezt az összeget milyen alkalommal használták föl a tizes tagjai áldomásivasra. Körösmény tizes főerdőbírái és jegyzői az 1840-es évektől készítettek táblázatos számadásokat, amelyekben időrend szerint sorakoztak a tizes bevételei, majd a kiadásai. Az efféle számadások bevezetésében, elterjesztésében nagy érdemeket szerzett Bálint Ignác, aki 1839 és 1847 között folyamatosan és közmegelégedésre viselte a főerdőbírói címet. A táblázatos számadások az 1860-as évekre váltak tökéletessé és elengedhetetlenné. Kiváló sorozataik a tízesek életének fontos dokumentumaivá váltak. TA.K. 1.78. ТА. К. 1.80-81 TA. M. 1. 108. TA. H. 6. 117. 270