Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

területen levő fenyő és nyírfák ... 1/3 része ... talajvédelem céljából ... meghagy andók, ellenben a talaj felszínét majdnem teljesen eltakaró magyaró és borsika bokrok teljesen eltávolíthatók."*

16 A fenti rendelkezés körülbelül azt jelentette, hogy az erdőből legelővé alakítandó területen illett a nagyobb fák egy részét talajvédelmi okokból meghagyni. Valószínűleg ezekből a fákból kerültek ki a legelők ún. hagyásfái.

871 A fák többségét valamint a bokrokat azonban ki lehetett vágni. Ki is vágták. Simószege tizes hónapokon, éveken át minden faosztás, fajuttatás során a legelővé alakítandó területről elégítette ki tagjainak faigényét. 1896-ban például, amikor tavasszal javítani kellett a Botár János háza előtti hidat, a Telekasza nevű helyről adott hozzá fát a tizes, arról a területről „az mely meg vagyon engedve legelőnek levágni." 1907. április 12-én Háromtizes a legelőalakítás kérdésében a következő határozatot hozta: „... a birtokosság ... tanácskozás után meg határozza, hogy a tilalmas között Bandi és Dakos pataka közötti részlet, mely erdős területet képez, legelő kibővítésre kéressenek ki, mivel az állat állománya a birtokosságnak növekedett ... kénytelensége a birtokosságnak [hogy] a megélhetés czéljábol magának legelőt alapítson, mely eljárásra az erdőbíró és a jegyző bízatik meg."

819 Jenőfalva tizes 1903. április 26-án hozott legelővé alakítási szándékot rögzítő határozatot: „... az tizes birtokossága egyhangúlag meghatározta, hogy miután már legelőre volna szükségünk Feketőtől kezdve fel Nagy pallag külső szélin elé az két patak közötti részt, mi után annak az területnek semmi használható fája nem lévén, csakis bojtnak és birtokok védelmére lehet felhasználni, ... ennek az meg kérelmezésére az erdő bíró bizatik meg." A tilalmasbeli páskum, a vonómarhák legelője A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi XIX. századi írott tizesdokumentumokban a tízesek több százszor hangsúlyozták, hogy a tilalmasbeli puszták és ciherek arra valók, hogy ott a tizestagok igásmarhái legeljenek. A tizeshatározatok újra és újra hangsúlyozták, hogy a tizespáskumok területén a vonómarhákon kívül más állatot nem szabad legeltetni, aki a szabályt megszegi, büntetést fizet. A tilalmasbéli páskumok igásállatok számára való fenntartását valószínűleg azért kellett nagyon sokszor hangsúlyozni, mert a vele kapcsolatos világos és egyszerű szabályt sokszor és sokan megszegték. Háromtizes 1840. évi konstituciójában, amelyet a foglalások meggátlása érdekében fogadtak el, a tizes tagjai annak a félelmüknek adtak hangot, hogy a tilalmast kisebbítő foglalások elszaporodása esetén a tizes „... iga vonó marháinakpascuma egészen elpusztul." TA. S. 1. 158-160. A hagyásfa fogalmára lásd Gunda Béla címszavát: MNL. 2. 391-393. TA. S. 1. 174. TA. H. 3. 527. TA. J. 2. 455. TA. H. 6. 7. 247