Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

ciherei, vagyis előerdői borították a később legelővé változtatott és legelőként meghatározott hegyoldalakat, patakvölgyeket, alacsonyabb hegyhátakat. A tizeserdőket, tizestilalmasokat puszták, vagyis kisebb-nagyobb tisztások tarkították. A tilalmasok „alsó" szélein és a patakvölgyekben bokros, csalitos, növendék erdős ciherek húzódtak. A pusztákat és a ciherek tisztásainak egy részét kaszálással is hasznosították. A tizeserdők fátlan vagy gyengén erdősödött területeit, a tilalmas paskumjait és a ciherpaskumokat leginkább az igásállatok legelőjének tekintették. A tizeshatározatokban rengeteg tiltás olvasható arról, hogy az igásállatokon kívül más állatot, például fejősmarhát, növendékmarhát nem lehetett legeltetni a tilalmasbéli pusztákon és a ciherpaskumokon. A fejőstehenek a havasokban sem legelészhettek, mert onnan naponta nem járhattak haza. Kérdés, hogy a XIX. század vége előtt hol legelt az igásállatok körébe nem tartozó, de a belső határban tartott többi jószág? Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a tízesek által megfogadott tizespásztorok a XIX. század vége, vagyis a „hivatalos" tizeslegelők megszületése előtt, hol legeltették a rájuk bízott csordákat, seregeket? Bármilyen furcsa, a közel 7770 oldalnyi tizesjegyzőkönyv és tizesirat erre a kérdésre nem ad választ. Mégpedig azért nem ad, mert efféle kérdést csak a XXI. század néprajzkutatója, történésze tesz föl. A XVIII-XIX. század csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi emberének a válasz nyilvánvaló volt. A tizeshatározatok fogalmazói úgy gondolták, hogy ami nyilvánvaló, azzal nem kell foglalkozni. Ezért nem írtak soha arról az egyszerű tényről, hogy a tízesek által megfogadott csordapásztorok a nyomáskényszerben művelt faluközeli határrész éppen ugarfordulóba eső oldalán legeltették a tízesek által szervezett csordákat, seregeket. Másszóval, az ugarfordulóba eső terület számított a tizesbeli állattartás legfontosabb legelőjének. Következésképp, a legfontosabb tizeslegelo évente változtatta helyét. Egyik évben a faluközeli szántható, kaszálható határrész mezőnek nevezett nyugati felén, másik évben az erdő felé eső keleti oldalán járhatott a jószág. A XX. századi „tényleges" és legelőként nyilvántartott tizeslegelők a XIX. század végén és a XX. század elején a hajdani cihererdők egy részének kiirtásával jöttek létre. Megszületésükben nagy szerepe volt: 1. az állami akaratnak, 2. a szaporodó népesség növekvő állatállománya legelő-igényének, 3. a nyomásos gazdálkodás megszüntetésére irányuló törekvéseknek, illetve a majdani megszüntethetés előfeltételei megteremtésének. 1895. szeptember 2-án a csíkbánkfalvi községházán találkozott Simószege tízes 5 megbízott képviselőjével Nyíri Dénes a csíkszeredai magyar királyi erdőhivatal kiküldöttje, hogy terepszemle keretében együtt hajtsák végre Csík vármegye közigazgatási erdészeti bizottságának 203/894. számú rendelkezését, Simószege tízes két leendő legelőterületének kijelöléséről. A megbízottak a községházáról kivonultak a tizes tilalmasának tájékára, és körbejárták, határjelekkel látták el a legelővé nyilvánított két ciheres, bokros, bozótos erdőrészt. Az egyik körülhatárolt terület a 7146. helyrajzi számot viselte. „Cseplesz fődüllőben, Telekasza düllőben" feküdt. 11 hold 58 D-ölet tett ki. A másik legelőnek szánt 8 hold 790 D-öles földdarab a ,Jiépád bükké düllőben" a 7136. helyrajzi szám alatt terült el. A terepszemle után megírt jegyzőkönyv végén az erdőhivatal kiküldötte intézkedett a két terület fáiról, bokrairól: „Mindkét legelőterület oly utasítással adatik át a birtokosságnak, hogy a 246