Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

családfőire, gazdáira, sőt egész pontosan a tizes tilalmasbeli joggal rendelkező bébírós gazdáira vonatkozott. Éppen ezért öröm látni, ha valamelyik tizesjegyző pontosabb fogalmazásra törekedett, sőt korabeli népi kifejezést is használt. 1870. február 19-én Körösmény tizes jegyzője egy faszabadítási határozatban egy darabig helytelenül kísérletezett a személy szóval, majd átváltott, és a gyönyörűséges egy tüzes ház kifejezést vetette papírra az egy terű fa várományosaként. A határozat szellemében Körösmény tizes minden egy tüzes háza, vagyis jogosult portája, gazdasága, családja kapott egy-egy terű fát™ Tudományos értelemben ez a megfogalmazás sem mondható pontosnak, de megközelíti a valóságot, fölöttébb régies és különlegesen szép. Az erdőszabadítás, leszámítva az otthoni előkészületeket, mint például a pénzbeszedést, tartozások kifizetését stb., a terepen legtöbbször három ütemből állt: 1. az erdőbírák és segítőik fajelölő tevékenységéből, 2. az erdőbírák fájának kihozásából, 3. a tizestagok többségének fakivágásából és fahordásából. Olyan esetben, ha egy pontosan körülhatárolt területről kiszáradt fákat vagy hulló fákat hordtak ki, a jelölési szakasz elmaradhatott. A faszabadítás kezdő napján a jelölést a főerdőbíró vezetésével az erdőbírák végezték. Legtöbbször segítőket is választott melléjük a tizes. A segítők abban a jutalomban részesülhettek, hogy az erdöbírákkal együtt hozhatták ki az erdőből fájukat. Előfordult, hogy a tizes bizottságot küldött ki jelölésre. Munkájuk végeztével a jelölők fa- és pénzjutalmat kaptak.

740 A fajelölés technikáját annyira közismertnek és természetesnek tartotta mindenki, hogy a tizesjegyzőkönyvekben alig esett róla szó. Néhányszor hornyval jegyzett és írással jegyzett fákat emlegettek.

741 Bizonyos faosztások alkalmával a jegyzett fák maradtak a helyszínen. Azokat nem volt szabad kivágni. A tizestagok a jegyezetlen fák közül választhattak maguknak.

742 Szabad faválasztást gyaníthatunk olyan esetekben is, amikor egy jól körülhatárolható területen kiszáradt fenyőt vághattak a jogosultak. Más alkalmakkor, például erdőritkítás esetén, vagy amikor nem /erwszámra, hanem szá/számra osztott fát a tizes, a fák tövén vagy oldalán jelezték a leendő tulajdonos nevét. 1884-ben, amikor Martonos tizes egy-egy szál cserefát osztott tagjainak az Ástut alján, a tizes október 21-i gyűlése úgy döntött, hogy „minden szálfa oldalán a tulajdonos neve fel lesz írva."

143 Háromtizes közgyűlése 1893. január 28-án megállapította, hogy a legutóbbi szabadítás alkalmával Gál Zakar „hibát követett el", mivel „a Gál Mojzesnek jegyzett fát elhozta." Büntetés gyanánt 1 forintot fizetett a tizeskasszába. A lehozott fát át kellett szállítania a maga udvaráról Gál Mojzes udvarára. A saját fáját megkereshette és lehozhatta a tilalmasból.

744 Gál Zakar esete felveti azt a sarkalatos kérdést, hogy a XIX. században mivel és hogyan írták a leendő gazda nevét a kijelölt fára? A 9 ТА. К. 8. 10. i0 TA. H. 8. 26. 1 ТА. К. 2. 32. •

2 TA. H. 2. 320. 3

TA.M. 1.63. 4 TA. H. 3. 184. 217