Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

A szál természetesen különböző méretű fát jelenthetett. Előfordult, hogy egy vékony fa darabjai kerültek a tizestag szekerére, de arra is volt példa, hogy a kapott bükkfa két terűt tett ki. A terű bevett mértékegységnek számított az alcsíki tájon fára, trágyára, szénára egyaránt. Amikor egy tizeshatározatban egy terű fa kiosztásáról volt szó, mindenki tökéletesen értette, hogy mennyi fát kap. Ha a szokottnál kevesebb kiosztható fa állt a tizes rendelkezésére, akkor a faszabadításról határozó gyűlésen kisebb terű fát emlegettek. A terű nagysága általában csak akkor vált kétségessé, ha valaki némi fondorlat árán jogtalan előnyre igyekezett szert tenni. A fondorlatok megakadályozása, elkerülése érdekében a tízesek a következő módszereket alkalmazták: 1. Előre megjelölték a szekér fajtáját, 2. Előre meghatározták a szekérvontató szarvasmarhák számát, 3. Az erdőbírák hazaindulás előtt mérték a terű nagyságát. Körösmény tizes 1859-ben előírta, hogy a tizestagok csak félvágás szekérrel hozhatják ki a tilalmasból a kapott fájukat. Aki egészvágás szekérrel merészelt bemenni a tilalmasba, büntetésre számíthatott.

735 A szekértípus meghatározásának csak akkor volt értelme, ha szekérrel szállították a fát. Sok esetben ugyanis szánra került a fajárandóság. A terű nagyságát jelentősen befolyásolhatta a vontató marhák száma. Ezért sok erdőlési határozat használta a „két vonó marha után egy terű fa" kifejezést, amivel a szöveg fogalmazói arra utaltak, hogy a fajárandóságot két ökörrel kell hazahúzatni. Körösmény tizes 1861. évi rövid konstituciója úgy rendelkezett, hogy faszabadításkor nem szabad négy marhával és egész vágás szekérrel menni a tilalmasba.

736 1871-ben, amikor Jenőfalva tizes vezetősége szomorúan állapította meg, hogy a legutóbbi faszabadításkor nagy helytelenségek történtek, a négy marhával vontatott szekerek is szóba kerültek. A tizes határozatot hozott arról, hogy ilyen szabálytalanság a következő esztendőben nem fordulhat elő.

737 A hazafelé induló szekereket, szánokat ellenőrizte a főerdőbíró. Ha a szekérre, szánra rakott fa több volt a kelleténél, a főerdőbíró „levághatott" belőle. Az így visszamaradt famennyiséget közcélokra kellett fordítani. Előfordult, hogy a vetéskapunál „mustrával" ellenőrizték a famennyiséget. A „mustra" bizonyára a terű magasságát segített megállapítani. Az erdőbírák árgus szemekkel vigyáztak, nehogy valaki a terűnyi fánál többet vigyen haza. Tanulságos az 1842. évi megfogalmazás arról, hogy egy fejszenyélnyi fával sem lehetett több a szállítmány, mint amennyi járt. 1840-ben a háromtizesi Ambrus János őkegyelme nem elégedett meg a számára „felszabadított" egy terű fával. A hátán is cipelt fát hazafelé. Tettéért megzálogolták.

73 A tizesjegyzők, amikor a tizestagokról írtak, néha fölöttébb felületesen, pongyolán fogalmaztak. Például az efféle megfogalmazások, hogy „minden ember kap egy terű fát", vagy „a tízesből minden ember menjen ki a tilalmasba" nem szó szerint értendők. Az ember szó itt általában nem az emberi lényekre, hanem a tizes ТА. К. 6. 79. - A székelyföldi szekerek fajtáiról: HAÁZ Ferenc Rezső 1932. 10. ТА. К. 6. 84. TA. J. 1.68. TA. H. 1. 17. 216