Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)

jogon juthatott a bérlő, mint 1848 előtt. A megállapított kvóta minden váltott egy forintos föld után 240 D-öl volt, amiért a bérlő 40 krajcárt fizetett. A bérelt földet ki-ki úgy használta, ahogy akarta. A többit közlegelőnek hagyták. Kunhegyesen 1839-ben hajtottak végre tagosítást, amikor a határ egy részén tanyai osztályt, a másikon kaszállót, a harmadikon pedig kisebb osztályokat adtak. Akkor a legelőhöz nem nyúltak. A határ felosztására egészen 1865-ig nem támadt újabb igény. 1865-ben a birtokosok közül összesen 15901 Ft 24 krajcár redempciójú birtokos új tagosítást kért, a tagosítást ellenzők csoportjának ugyanekkor összesen 9611 Ft 15 krajcár redempciója volt. A megalkotott helyi szabályzat alapján a tanyás osztályt, a városi belterületet, s az utakat kihagyva az egész határt újraosztották és telekkönyvezték.

954 Madarason 1858-ban kezdték el a tagosztályt. Valójában a közlegelőt osztották volna ki, de 1861-ben konfliktus támadt a kisebb és nagyobb birtokosok között és az osztást felfüggesztették. 1864-ben ismét megszavaztatták a birtokosokat, de az osztás ellen szavazóknak dupla váltsági összegük volt. így a legelőosztást elhalasztották.

955 A legnagyobb határú nagykun város, Karcag földbirtokrendezését 1852-ben kezdték meg a tőkeföld végleges kiosztásával, két év múlva sor került a réti földre is, amit addig közföldként használtak. A harmadik birtokparcellázásra 1865-ben került sor. Az évtized végéig 24.000 kh legelőt adtak telekkönyvezett egyéni tulajdonba.

956 Kunszentmártonban 1853-56-ig mindent felosztottak és egyénekre telekkönyveztek. Közpusztának csak a Pákából jutott részesedésük maradt, azt is bérbeadták. Túrkevén szintén befejezték a határfelosztást 1850-1860 között. Túrkeve és Kunszentmárton a redempcióban közösen váltotta meg Csorbát, pontosabban Túrkevének V4 része, Kisújszállásnak !4 része, Kunszentmártonnak Уг része volt a pusztában. Csorbát 1853ban redempció szerint arányosították, és 1858-ban egyéni birtokosokra telekkönyvezték. Úgy tűnik a redimált föld polgári tulajdonná telekkönyvezése csupán az aránykulcs kiszámításán múlott, s azon, hogy a végrehajtáshoz, a közbirtok felosztásához mikor érlelődött meg a többségi akarat. A telekkönyvi bejegyzéssel azonban nem lehetett egycsapásra megváltoztatni az évszázados beidegződéseket, a redemptusi szemléletet és jogszokásokat. Az 1870-es évtizedben sorra robbantak ki a konfliktusok, s az osztásból kimaradtak rádöbbentek, hogy elveszítették a közlegelőt, a bérelhető vagy érdemekért elnyerhető nyilasföldet, a közösségi gondoskodás kiegyensúlyozó védőernyőjét. A változások gazdasági jelentőségét ki-ki akkor fogta fel, amikor saját bőrén érezte a kapitalizálódó környezet hatását. 1875-ben Debreceni István és társai túrkevei lakosok, mint Kunszentmártonhoz tartozó csorbái birtokosok kérték a kunszentmártoni közbirtokosságot, hogy a mesterszállási közlegelő haszonélvezetében őket birtokaránylag részesítse, és a birtokossági gyűlésekre hívja meg. A közbirtokosság azonban 954 SZMLJK1908. érk./1864. 955 SZMLJK 468.; 1126.; 1656/1864. 956 CSEH Géza 1990. Továbbá: SZML Karcagi cs. kir. Kapitányság 434/1866., 433/1866., SZML JK 1018/1864., 752/1866. 259