Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)

korica-, köles-, dinnye-, len-, kender-, krumpliföld forgalma tehát nem számított örök adásvételnek, hanem csak bérletnek. A járulékok osztása mindenütt kocka vetéssel, vagy nyilas osztással történt. Az említett testületi fórumokon megállapították, melyik határrészt osztják ki, milyen vetemény alá, majd nyílhúzással eldöntötték a belterületi tizedek sorát, másik nyílhúzással azt, hogy a tizeden belül hol kezdődjön az osztás. így a sors döntötte el kinek, hol és milyen minőségű föld jusson. A meghatározott fix pontoktól kiindulva azután a házak sorrendje szerint történt a birtokba adás. A parcellázást választott delegáció végezte, a birtokba adást úgyszintén. A járulékföldet a szántóktól eltérően minden településen határközösségben művelték. A nyilasokat a művelési periódus után pihentették, azaz ismét legelőnek használták, vagy kaszálónak fordították. Félegyházán általában két egymást követő évben használták ugyanazt a területet azonos veteményre. Kisújszálláson 4-6 éves periódust, Halason 3-4 éves periódust alkalmaztak, de voltak évente újraosztott veteményesek is. Egy-egy nyilas osztású területen megközelítően azonos tenyészidejű növényféleséget termeltek. Félegyházán úgy osztottak dinnye- és kukoricaföldet, hogy a kettő közül kiki azt vethetett a földjébe, amit akart, de kölest pl. nem. A tanács szabta meg azt is, mikor kell és lehet az aktuális mezőgazdasági munkákat elvégezni. Halason ha valaki kukoricáját a tanács engedelme nélkül letörte, attól a termést elkobozták.

667 Veteményeskertnek körülárkolt területeket osztottak fel. Az egymás mellett kiosztott dinnye, köles, kukorica, krumpli vagy más veteményeskertek megkönnyítették a helyi tanács ellenőrző és gazdaságirányító tevékenységét, a rendszabások megtartatását, a csőszök fogadását. A kertek bizonyos mértékig az egész település megélhetésére kiegyensúlyozóan hatottak. A veteményeskertek nagysága mindenkor a szükséglethez igazodott. A földközösségnek ez a formája az 1850-es évekig fennmaradt, megszűnését csak a közlegelők osztatlan közös tulajdona és közösségi használata élte túl. A kertföldből részeltetettek körét a tanács jelölhette ki, ha úgy akarták, akár teljesen kizárhatták a nem redemptus rétegeket. 1794-ben Karcagon a katolikus pap kérte a tanácstól, hogy kaphasson az egyház földje után járulékot, de elutasították. „Kinekkinek Redempcionális summájához képest szokott itt a' kaszáló és kölesföld adatni, és olyannak nem a' kinek pénze nintsen; ámbár pedig a' kérő Tiszteletes úr (tisztelendő!) mint Plébános itteni földet bir is, mivel mind az által azt nem úgy birja mint redemptus, ahhoz képest jussát a- praetendált nyilasokhoz nem is tarthatja. Ollykor még is midőn dinnye és kenderföld Irredemptusoknak is osztatni fog, a Tiszteletes úr sem marad ezekben részeden."

668 Halason már 1798-tól évente osztottak krumpliföldet. 1817-ben öt redempciós forintra egy öl szélességű parcellát, a 12 Ft 30 xr-on aluli kis redempciójú lakosoknak

669 és az irredemptusoknak egységesen 50-50 négyszögölet adtak. Félegyházán ugyanebben az időszakban a birtokarány szerinti osztás dívik, de a legnagyobb parcella sem haladhatta meg a két láncot, s a legkisebb is elérte a négy ölet.

670 Krumpliföldet, va667 BKML Kh. lt. Prot. Pol. XI. 90/1783. 668 SZML Karcag lt. tan. jkv. 11. 111. és 152-153. Az esetet közli BELLON Tibor 1973. 669 BKML Kh. lt. Krumpliföldosztó lajstrom 1817. 670 BKML Kf. lt. Prot. Pol. 12. 132/1818. 203