Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)

tattá a tanácsnak. A tanács a jegyzőkönyv alapján vagy jóváhagyta a bírságot, vagy további büntetésre, elzárásra esetleg botozásra ítélte a vétkest.

388 A tanács jogszolgáltatási feladatai között mindenkor, egészen a jogszolgáltatás államosításáig jelentős volt a bűnügyek vizsgálatában való közreműködés. A tanácstörvényszék testülete végezte a helyi tanúk kihallgatását azokban a bűnesetekben is, amelyeknek ítélete nem tartozott a hatáskörébe. A tanúkihallgatások vizsgálati jegyzőkönyveit a particularis kerület kapitányához továbbították, aki döntött a perbefogásról. Ez utóbbi a tisztiügyész feladata volt. Jelentős feladatot kaptak az első folyamodású bíróságok a fellebbezési fórumokon hozott ítéletek kihirdetésében és végrehajtásában. Az 1751-ben kiadott királyi reguláció 7-dik paragrafusa rendelkezett az apellátákról. A tanácstörvényszék ítéletét birtokon belül lehetett fellebbezni. Tehát a helyi bíróság ítéletével elégedetlen fél az ügy tartalma szerint másodfokon a jászkun ítélő fórumokhoz fellebbezhetett, a particularis kapitányi székre, vagy a Jászkun Kerület polgári törvényszékére, ahonnan további fellebbezési lehetőséget kaphatott a nádori törvényszékre. Sokszor egy-egy tanácstörvényszéken kezdődött per minden fórumot megjárt. Szabó László

389 a jászsági tanácstörvényszékek előtt tárgyalt ügyek vizsgálatából kimutatta, mennyire kihatott a törvényszék működése a helyi közösség erkölcsi értékrendjének formálására. A tanácstörvényszék ítéletei a takarékos parasztpolgári szemlélet, a tékozlástól mentes életmód kialakítását támogatták. A jászkunságiak közül legtöbben a helyi statútumok és az erkölcsi rend ellen vétettek. Kiemelten büntették a bíró vagy a szenátorok megsértését. A vétkes személy 25 pálcát szenvedhetett tiszteletlen beszédjéért. 1747-ben Botra Ferencet „mint hogy Ficsór Pál uramat, mint helység fő Bíráját minden böcsület nélkül tisztelte te tuval illette és mégis hamisította"

390 25 pálcára ítélték. Aki a rendészeti közegnek számító tizedest szidta, éppúgy 25 botütést kaphatott, mint az aki a főbírót sértegette.

391 A legnagyobb szigorral azokat ítélték el, akiknek önkormányzati tisztségüknél fogva jó példával kellett volna szolgálniuk, mégis kihágást követtek el. A káromkodókat, bármilyen rendű, rangú lakos volt az elkövető, többnyire templom előtti pálcázással büntették. Ha a káromkodó történetesen egy szenátor volt, annak tisztségétől meg kellett válnia. Székely Ádám káromkodásban vétkes szenátorra a helyi törvényszék 1759-ben kimondta, hogy mivel „az közönség is neheztelné azt, hogy a Tanátsban olyatén ember légyen, aki nem hogy jó példájával másokat oktatna" botránkozást okozott, „Tanácsbélinek ezután nem ismertetik".

392 A tanács bírósági működésének folytonosságát jegyzőkönyvek bizonyítják. A tanúvallomási jegyzőkönyveket a redempció előtt és azt követően folyamatosan vezették. Túrkevén pl. 1742-1783-ig tartó kötet maradt meg. Volt olyan település, ahol a vallomásokat a tanácsülés jegyzőkönyveibe írták, s volt olyan, ahol külön jegyzőkönyvezték a közpolitikai üléseket és külön a jogszolgáltatás körébe tartozó ügyeket. Min388 BKML Kh. lt. Kk. 228. N. 4/1846. 389 SZABÓ László 1972. 390 BKMLKf. lt. Prot. Pol. 1. 14/1747. 391 BKML Kh. lt. Fasc. I. Sub. A. №> 34/1759. 392 BKML Kh. lt. Prot. Juridicum II. 179/1759. 121