Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)

Krupa András: A család szerepe a szlovák anyanyelv megőrzésében, a magyarosodás folyamatában a hazai - főként alföldi - szlovákok önvallomásai alapján

seba zme boli prmisení, a teraz od ďetskiho sada učia slovenskí jazik. Predsa misím vipoviedať, že nikto nebude rosprávať o petnác, o dvacať rokov. Zomrie, odíde, zabudne aj ňekce. Toto je največvo: ňekce. Angolskí, francúzski, ňemecki, oroski, spaňol, môže si viberať, kerí jazik sa učí, ale slováci ani počuť ňekce. (Akkoriban senki sem tanított, önmagunktól fogva voltunk rákényszerülve. És most az óvodától kezdve tanítják a nyelvet. Mégis ki kell jelentenem: senki sem fog beszélni tizenöt, húsz év múlva. Meghal, elmegy, elfelejti, és nem is akarja. Ez a legnagyobb: nem akar. Angol, francia, német, orosz, spanyol közül válogathat, melyik tetszik neki, de szlovákul nem akar tanulni.) (Dunaegyháza)

Alžbeta Uhrinová egyik legújabb tanulmányában a szlovák nyelv tanulásának ellenpontjaként az idegen-nyelvi, különösen az angol tanítást egyik legfenyegetőbb tényezőként említi, de optimistább a hazai szlovák iskolai és a civil szerveződés eredményeit figyelve, s több faktor elemzése során az anyanyelvhez való érzelmi kapcsolódást tekinti fontos megtartó jelnek.3 Az általunk idézett vallomástevők legtöbbjében ez az érzelmi töltet hívta elő az aggódást amiatt, hogy az anyanyelv ilyen áldatlan állapotba került a családban.

A másik út lehetősége szerintük a teljes asszimiláció. Az önvallomásokban érzékenyen érzékelik és súlyos traumaként élik át, hogy sokan nemzetiséget is váltanak a nyelvváltással együtt, s ők közvetlen nyíltsággal vállalják is új etnikai státuszukat. Két példa:

Oroszlányban a lakosságcsere kapcsán a következő párbeszéd hangzott el a gyűjtő és az adatközlő között: Mi sme to hovorili, že mi sme Maďari, mi ňepoďeme nikam. Gy.: Ale ňie sťe Maďari! Adatk.:A dačo ňe! Ja to hovorím, že mi sme Maďari. Né Slováci. Gy.: Tak ako viete po slovenskí? Adatk.: Ná lebo od malička sme sa viprávali aj slovenskí. (Mi azt mondtuk, hogy magyarok vagyunk, nem megyünk sehova. Gy.: De, Ön nem magyar! Adatk.: Dehogynem. Én azt mondom, hogy mi magyarok vagyunk. Nem szlovákok. Gy.: Akkor, hogy tud szlovákul? Adatk.: No, mert kicsi koruktól szlovákul is beszéltünk.) (Oroszlány)

A másik már szinte kinyilatkoztatás: Helyt kell állni az új identitásért, a magyarságért: Keď zme raz Maďari, akkor álljuk a platzot. Aj ňeska to poviem. (Ha már magyarok vagyunk, álljuk a platzot. Most is állítom.) (Kiskőrös)

Az oroszlányi és a kiskőrösi közlő csak a gyűjtő határozott kérésére szólalt meg szlovákul. Egyébként ők mind a családban, mind a közéletben csak magyarul kommunikálnak.

A nyelvváltás határán levőkben, akikben élénkebben él a származástudat, az ősök tisztelete, a családon belüli szlováknyelvűség emléke, az etnikai váltás jellege ingatag, szavaikból kettős identitás tükröződik: Zrne ňi egészen Maďari. Lebo nočak voľakodi starci nám, hát čak takto bolo. Hat od starich zme počuľi, aj ja som mala eniho apu, tak aj tí po slovenskí sa zhovárali naveki. (Nem vagyunk egészen magyarok. Mert ugye valamikor az öregek nekünk, csak így volt, az öregektől hallottuk, nekem is volt apám, ő is mindig szlovákul beszélt.) (Kiskőrös)

S végül azok vallomásai közül idézünk, akik keményen és következetesen küzdenek a családon belül az anyanyelv továbbéléséért. Tudatosan hivatkoznak a

3 UHRINOVÁ, Alžbeta 2013.

88