Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Ferkov Jakab: A zádruga mint nagycsaládi gazdasági szervezet a bunyevácoknál
helyet. Az ételt mindig a gazda osztotta ki. A gyerekeknek is ő szedett az ételből, és az édesanyjuk vitte ki számukra, a kemencénél megterített pádhoz. Az asztalt mindig a sorrendben következő háziasszony terítette meg. A konyhába a „soros asszonyon” kívül más nem mehetett be, ugyanis volt rá példa, hogy valamelyik asszonytársa bement és túlsózta, vagy más módon tette ehetetlenné az ételt, hogy ezzel szégyenbe hozza a sógornőjét. A férfiak általában összetartottak, az asszonyok azonban gyakran széthúztak. Ha valamelyik asszony nagyon rendetlen, vagy veszekedős, bajkeverő volt, akkor a gazda másik szállást szerzett nekik és külön költöztek, de továbbra is együtt gazdálkodtak és a nagyobb munkáknál, ünnepeken együtt is étkeztek. A lányok nem szívesen mentek menynek a szállásokra, főleg ha csak egyetlen lány volt a családban. Ha valamelyik asszony megözvegyült, továbbra is ott maradhatott a zádrugában, illetve ha újra férjhez ment, a gyermekei ott maradhattak. Ha valamelyik fiú özvegyült meg, az apja igyekezett mielőbb újra megházasítani, mert előfordult, hogy kikezdett valamelyik sógornővel. Az idősebb embereket mindig tisztelték és gondjukat viselték. Ha valaki megbetegedett, gondosan ápolták és mindig volt valaki a beteg mellett. A férfiak esetében általában a feleség ápolta őket. A zádrugán belüli kiadásokat, így az orvosi költségeket is, közösen viselték. Templomba menetelkor a gazda jelölte ki, hogy rajta és a gazdasszonyon kívül ki fér még fel a kocsira (5-7 fő). Lakodalomba, a gazdán és gazdasszonyon kívül, többnyire csak a fiatal lányok és legények mehettek, de az ajándékot a zádruga tagjai közösen vették meg, illetve ők döntöttek arról is, hogy mi legyen az. A gazda döntötte el azt is, hogy ki menjen a vásárba, vagy ha bárhová akartak menni, meg kellett mondani, hogy hova és miért akarnak menni. Ha valaki titokban távozott valahová, arról azt tartották, hogy „tilosban jár”. Amennyiben valamelyik fiú nem megfelelő módon viselkedett, többnyire megfeddték, de jussából soha nem vettek el semmit és arra sem volt példa, hogy kizárták volna a zádrugából. A legkeményebb büntetés - ami azonban csak ritkán fordult elő - az volt, ha az apa a rendetlenkedő fiút kötéllel nyilvánosan megverte. A zádruga teljes feloszlása általában a gazda halála után történt. Ha az apa még a legkisebb fiú nősülése előtt halt meg, akkor többnyire, a legidősebb fiú vezetésével, továbbra is együtt maradtak. Csak akkor bomlott fel a családközösség, amikor a legkisebb fiú is megnősült. A felbomlás után minden testvér a maga szállásán új zádrugát alapított, illetve bővítette a szállását. Az elosztás során általában minden fiú kapott egy-egy lovat, míg a többi jószágot és a földet a testvérek egyenlően osztották szét, illetve a legkisebb fiú, a már említett esetben, valamivel nagyobb részt kapott. Az ekéket ugyancsak elosztották, míg azokat az eszközöket, amelyekből csak egy volt (pl. vetőgép, tiloló, szövőszék stb.) továbbra is közösen használták mindaddig, amíg csak használható volt. Amikor a munkaeszköz állapota már annyira megromlott, hogy tovább nem lehetett használni, akkor minden testvér újat szerzett be magának. Ha azonban valamelyik testvérnek volt olyan mezőgazdasági gépe vagy eszköze amilyennel a többiek még nem rendelkeztek, akkor mindig kölcsönadta a többieknek, vagyis továbbra is kisegítették egymást. Egymás kisegítése más esetekben is megtörtént: például ha valamelyik testvérnek a vetését elverte a jég, 73
