Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Ferkov Jakab: A zádruga mint nagycsaládi gazdasági szervezet a bunyevácoknál
det is vettek. Egy-egy ilyen tanyára, egymást közt egyeztetve és időszakosan, egy vagy két házaspárt is kirendelhettek a zádrugákból. A gazdaasszony megnevezése snaša (sznásá, szószerinti magyar fordítása: nászasszony, menyecske) volt. Ha az atya megözvegyült, akkor gazdaasszonynak valamelyik menye lett kiválasztva. Ha viszont valamelyik testvér volt a gazda, aki özveggyé vált, akkor a testvérek feleségei közül választották meg valamelyiket. Ilyen esetben általában a megözvegyült testvér a házigazda szerepet is átadta az új gazdasszony férjének. A gazdasszony vigyázott az unokákra, illetve gondoskodott róluk, amíg a zádruga asszonyai dolgoztak. A főzés nem az ő dolga volt, de besegíthetett, és mindig ő szabta meg, hogy mit főzzenek. Ha azonban az asszonyok is a mezőn dolgoztak, akkor rá hárult a főzés. Ha eladtak valamit a baromfiudvarból (csibét, pulykát, tojást, stb.) vagy tejet, tejterméket, annak az ára hozzá folyt be; ebből vásároltak sót és cukrot. Ha megbetegedet, akkor a reduša (redusá, azaz soros) helyettesítette. Bár mindig tudta, hogy mi a feladata, de esetenként egy-egy feladatot megbeszélt a gazdával is. Menyei úgy hívták, hogy nana (náná: mama). A gyerekek 6-7 éves koruktól már pásztorkodtak, a csibékre, pulykákra és a jószágra vigyáztak. A fiatal menyecske, első évében, illetve az első gyermeke megszületéséig, étkezéskor az asztal mögött állt, és kiszolgálta a többieket. Az asszonyok sorrendjében gazdasszony után a redusá következett, aki minden héten más-más volt. Az ő feladata volt a kenyérsütés, főzés és a konyhai munkák vezetése. Utána következett a stanarica (sztánaricá), akinek fő feladata a ház körüli teendők ellátása (tojásösszeszedés és válogatás, kotlósültetés, segítés a konyhában és a mosásnál stb.) volt. A mosáshoz - amely többnyire két napig tartott - általában kettő asszony volt kijelölve, és a vasalás, foltozás, illetve egyéb varrási munkák is az ő feladataik közé tartoztak. Sorrendben a negyedik a domaéica (domátyicá, azaz háziasszony), akinek a feladata takarítás, ágyak bevetése és egyéb apróbb dolgok voltak. A vendégek kiszolgálása ugyancsak az ő feladatai közé tartozott. A gazdasszony utáni pozíciókban az asszonyok hetente váltották egymást.7 A zádruga leánytagjainak nem volt kötelességük a felsorolt munkákban részt venniük, ők a hozományukat készítették elő: szőttek, kötöttek, síingeitek stb. A gazdasszony és az édesanyák a gyerekek előtt mindig vigyáztak beszédükre, mert tőlük tanulták el a rokoni megnevezéseket és az imádságokat is. Az asszonyok saját gyermeküket megcsókolhatták, de sógornőjük gyermekeivel a kedveskedésnek ez a módja már nem volt megengedett. A csókkal való érintkezés egymás között is tilos volt, csupán a férjjel volt megengedett, míg a gazdának és gazdaszszonynak a kezét kellett megcsókolni. Ha új menyecske került a zádrugába, illetve a szállásra, akkor egy éven át, esténként neki kellett megmosni apósa, vagyis a gazda lábát. Az asztalnál a gazdasszony mindig a gazda mellett ült. Utána, általában kor szerinti sorrendben, a fiútestvérek, majd ugyancsak sorrendben a feleségek és a 15. életévet betöltött gyermekeik következtek. A kisebb gyerekek a kemencénél kaptak 7 A megnevezések tájegységenként változhattak, illetve például a Karlovac környéki zádrugákban ezek a „tisztségek” jóval tovább, egy-egy évig tartottak. Ezzel kapcsolatban lásd: ŠVOB, Držislav -PETR1Č, Franko 1930. 72
