Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)

Szőke Anna: A család szubkultúrája mint az identitás megtartó formája a vegyes etnikumú közösségekben

szaporodtak. (Az olvasás minőségi mutatóival most nem foglalkozom, annyi biztos, hogy a bestseller még nem volt elterjedve.)

Az új elit-kibontakozás alternatívái közé tartozott a kulturális tradíciók felszámolása. Multikulturális távlatokból építkezett Vajdaság új elitje. Ma már tudjuk, hogy átkulturálódás, identitásváltozás, örökségvesztés jellemezte a jóléti társadalmat. Az ilyen családon belüli aspirációkat tekintve magabiztosnak látszott a magyar etnikai közösség hangulata. Ezzel majdnem teljes mértékben felszámolódott a parasztság, hiszen többségük a korábbi paraszti létből a fogyasztói társadalomba került.

6.) Az évtizedek múlásával hogyan erősödött fel az etnikai hovatartozásból fakadó hátrányos helyzet az államnyelv nem- ismeretéből fakadóan?

Az 1980-ig tartó periódusban (az időpontokat 1945-höz viszonyítom) a szerb nyelvű főiskolákat és egyetemi tanulmányokat még toleráns környezetben végezhették el a magyar ajkú diákok. A magyar nemzetiségű fiúgyermekek nagyobb számban jelentek meg az egyetemeken, mint a lányok. A leánygyermekek szüleinek túl hosszúnak tűntek az egyetemi évek, s féltek, hogy leányuk megöregszik, vénlány marad. A fiúgyermekek közül végzett magyar ajkú orvosok, mérnökök, jogászok kerültek ki a belgrádi, újvidéki, zágrábi egyetemekről. A nyelvvel kapcsolatos toleráns helyzet a későbbi évek folyamán a politikai erőviszonyok hatására megváltozott, mind gyakrabban várták el a nemzetiségiektől az államnyelv ismeretét. Az anyanyelvhasználat lehetőségének a szűkülésével a tanulmányaikat folytatni szándékozók száma is megcsappant.

A családi szubkultúra kialakulásának egyik tartalmi vonását példákon keresztül érzékeltetem. A példaanyagot a kishegyesi elemei iskolában végzett kutatásom illusztrálja.

Egy vajdasági általános iskola tanügyi dolgozóinak a házastársi kapcsolatát vizsgálva 1965-ben az alábbi képet kaptuk.

A tantestület 38 tanerőből tevődött össze, ebből:- 27 fő házastársának egyetemi, főiskolai, illetve tanítói oklevéllel rendelkezett,- 7 fő egyedülálló volt (nem élt házasságban),- 2 fő tanító feleségének nyolcosztályos iskolai végzettsége volt,- 2 tanitónő férje hároméves szakmunkásképző iskolában szerzett diplomát.

A pedagógusok 72 százalékának a házastársa felsőfokú oklevéllel rendelkezett. A tantestületben a férfiak és a nők arányosan vannak jelen.

1985-ben az általános iskolai tanítók és tanárok házastársi kapcsolata az alábbiak szerint módosult.

A 32 főből álló tantestület összetétele: 24 nő és 8 férfi volt.

A 24 pedagógusnő férjének a végzettsége a következőképpen oszlott meg:- 11 férj felsőfokú végzettséggel rendelkezett (főiskola, egyetem),- 7 férjnek volt középiskolai végzettsége,- 4 férjnek volt szakképzettsége (géplakatos, mezőgazdász, kereskedő, pincér),- két személy nem élt házasságban.

23