Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Szőke Anna: A család szubkultúrája mint az identitás megtartó formája a vegyes etnikumú közösségekben
va-akaratlanul hatást gyakorol egymásra. Konfliktushelyzetekről most nem beszélünk. Az életvitel a családban több személy összehangolt magatartásától függ. Ha a nagymama több időt tölt az unokájával, s ez az idő állandó szókapcsolatban telik el, ez a gyermek közlékenyebbé válik társaival szemben. Ha több egyedi (személyes) történetet hall a nagyszülőtől, idővel ő maga is szívesen mesél saját élményeiről. Ez a szocializációt sajátos módon éli meg, s a későbbiekben a hozzá hasonló gyermekek társaságában fogja jól érezni magát. Az ilyen eset a család belső szubkultúráját hozza létre, amely nem látványos, nincsenek külső, kézzelfogható eszközök, amellyel rájuk bizonyíthatjuk, azért különcök, mert sokat utaznak, vagy, mert nagy a lakásuk. A már említett női munkaviszony szükségessé tette a nagymamák alkalmazását, akik vigyáztak az unokákra, míg az édesanyák dolgoztak. Az ilyen gyermekeknél is hasonló szimptómákkal találkozunk, csak ők nyitottabbak a környezetre, mert szüleikkel, ha nem is gyakran, de megfordultak különféle rendezvényeken. A családi állapoton kívül más tünetekkel is találkozunk, különösen városon. (Pl. Nincs, aki vigyázzon a gyerekre.) 4. ) Többgenerációs családoknál, mint a fenti példából is látjuk, a szubkultúra többrétű lehet. A gyermek azonosságtudata, éntudata éppen ettől az ún. szubkulturális tényezőtől függ. Ennek az éntudatnak másik igen fontos mozzanata a szülők iskolázottságának színvonala. Az 1970-es évektől már tapasztalható volt, hogy iskolai és iskolai végzettség között óriási különbségek jelentkeznek. A vizsgálatok érdekes jelenségre hívták fel a kulturális antropológusok figyelmét. A Jugoszláv Szocialista Köztársaság célul tűzte ki, hogy minél több településen, kisebb városokban is középiskolákat kell nyitni, hogy a szülők könnyebben tudják iskoláztatni gyermekeit. Cél volt a magasabb fokú iskolai szint elérése. A könnyebb, egyszerűsítettebb középiskolai tanulás lehetővé tette a diákok számára a mindennapi hazautazást. Ez az utazási forma eltávolította a családokat gyermekük nagyobb városokba történő tartatásától. Anyagiakban sokat jelentett, számbelileg is, kulturális alapon viszont sokkal kevesebbet kaptak ezek a tanulók, mint akik nagyobb városokban végezték középiskolai tanulmányaikat. Ok kimaradtak a színházlátogatásokból, az irodalmi estekből, a múzeumi és egyéb tárlatokról. S bár erről nem volt szabad beszélni, részben azért, mert statisztikai szempontból nem mérhető, részben azért, mert az iskolázottság szorosan kapcsolódik más életkörülményekhez. Különbség az értékrendben jelentkezett először. Igénytelenebbé váltak a kultúra iránt, mint azok, akik nagyvárosokban végezték tanulmányaikat. Itt még nem beszélünk egyetemi végzettségről, egyenlőre csak a középiskolákról van szó. 5. ) Újabb kulturális vonások megjelenése. Tudatosan és félig tudatosan, a müveit nőkhöz illően elindult az olvasási kultúra is. Eltávolodtak a beleszületett kultúrától, ami együtt járt volna más személyiségvonásokkal. Az olvasás már nemcsak az ún. szabadidős tevékenységek egyike volt, hanem kitüntetett, mondhatni szimbolikus szereppel rendelkező cselekedetté vált. Szükségét érezték az olvasásnak. A szellemi értékrend talaján beindult az olvasási aktivitás. Az otthoni könyvtárgyüjtemények is 22
