Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Szőke Anna: A család szubkultúrája mint az identitás megtartó formája a vegyes etnikumú közösségekben
tak ötven százalékát a női munkaerő jelentette. Az idő múlásával ezeknek a nőknek a világnézete, tájékozottsága jelentősen különbözött azokétól, akik háztartásbeliek maradtak. Szabadelvűbbek lettek, szélesebb körben kezdtek barátkozni, ami azt is jelentett, hogy munkahelyük révén a szomszédos montenegrói munkásokkal is kapcsolatba kerültek. A dolgozó nő - bár senki sem tiltotta - hanyagolta a templomba járást. Ezek a jelenségek lényegi eltéréseket mutattak a még hagyományos körülmények között élő családokétól. A szubkultúrának egy új és igen érzékeny jellemzője jelenik meg, az új értékrendszer. Ezeknek a családoknak az életkörülményei - az anya is dolgozik - speciális értékrendet hordoznak. Az ő gyermekeik elmehettek a vasárnap délelőtti matinéra, részesei lettek a vasárnapi pioníróráknak, míg a hagyományos, még a régi életformához ragaszkodó családok gyermekei ez idő alatt a templomban voltak. Fokozatosan két különböző családi szubkultúra alakult ki merőben más értékrendekkel. Ez a különbözőség kifejezésre jutott a gyermekek csoportosulásában is. Elkülönültek egymástól a mâtinés gyerekek és a vallási tradíciókat megtartók. 2. ) A családtagok elhelyezkedése a társadalmi megosztásban. Az 1960-as évek újabb változást hoztak a családok életébe. Ekkor jelenik meg az irodista réteg, vagyis a hivatalnokok. Ok jelentették akkor az értelmiséget. Számuk rohamosan növekedett, mert az állami vállalatok mind kiterebélyesedett irodahálózattal rendelkeztek. Kezdetben középiskolai végzettség nélkül, mindössze hathónapos tanfolyam elvégzése után kerültek az értelmiségi kategóriába. Később szakérettségi tanfolyamokat indítottak, melyek segítségével középiskolai érettségi vizsgát tehettek. A munkás és paraszti családból kikerülő „káderértelmiségiek” utánozni kezdték a polgári életmód bizonyos vonásait, csak kicsiben. Mig a polgári vagy a polgári értelmiségi családok alaptörekvése a már létrejött társadalmi státus megőrzése volt, addig az új nemzedéké a gyors felemelkedés. Az öröklött társadalmi miliőből való kiszakadás. Számos ember került anyagilag sokkal jobb helyzetbe, mint korábban volt. Gyermekeiket zongoraórákra járatták, később már saját lakásaikba is vásároltak pianínót, mint az előkelőség szimbólumát. Presztízskérdéssé vált számukra az alsó fokú zenede befejezése. A falusi környezethez szokott gyerekek testükből-lelkükből tiltakoztak a hivatalos hangszertanulás ellen. Ok focizni szerettek volna, játékképpen golyókat gurítani a szabadban, kalyibát építeni a közeli kiserdőben. Vágytak a természetbe. Az apák, gyermekeiknek szerettek volna igazat adni, de az anyák nem engedtek az újonnan megszerzett státuscselekvésből. Ok élvezték a félévente megrendezendő, „komolyzenei” koncertet, ahová a legtöbb esetben szintén az anyák jártak el. Minden ilyen eseményt kávézás követett a cukrászdában vagy valamelyik koncertet adó gyermek szüleinél. Származásuk okán ez kitüntetett eseménynek számított a még mindig erősen falusi környezetben. Az értelmiségiek státusszimbólumában mind erőteljesebb lett a kispolgári jelleg. Igyekeztek mind távolabb kerülni származásuk tényétől. 3. ) A többgenerációs modell alapja, ahol együtt él (egy házban) három generáció. Ha egy háztartásban él a nagyszülő, a szülő és a gyermek, a három generáció akar-21
