Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Kustár Rozália: Társadalmi, közigazgatási és gazdaságtörténeti adatok Dunaegyházáról (1822-1835)
dunk, ahoz járul, hogy minden Marhánk, és Takarmányunk túl a’ Dunán lévén, két konyhát kell tartanunk.”7 A bérelt puszták azonban sok gondot is okoztak, mint kiviláglik az 1860. évben íródott statisztikai összeírásból: „1744. évben a község és a földesurasággal [!] között a Fehér megyében fekvő Kisapostag birtok miatt per támadván, azaz 1775. évben május 22. kelt a Magyar nagyméltóságú Kir. Helytartótanács által kiadott kegyes rendelete folytán örök időkre Pest megyében fekvő dunaegyházi határába beolvasztatott s bekebeleztetett, mely birtoktól a jobbágyság robot s dézsma (praestatiok) [megváltás] fejében egész 1848. évig folytonosan váltságot fizetett. [...] Fájdalom, hogy ezen 1744. évben megindított s támasztott per majdnem másfél század alatt sem döntetett még el, s a lakosság magával tisztába nem jöhet.”8 Az 1864-es egyesség szerint a volt zsellérek 302 1/2 zsellértelek után kaptak 302 1/2 hold legelőt, a kisapostagi határban lévő 2248 hold cenzuális földek, valamint a kisebb királyi haszonvételekért, a szőlődézsma fejében 28 342 osztrák értékű forintot fizetett a község.9 Sárkány Sámuel 1811—1836 között volt a település evangélikus lelkésze. Az ő idejében kezdődtek meg havonta egyszer a templomban a magyar nyelvű istentiszteletek. 1820 évben templomtornyot, a toronyba órát és 1844. évben elemi iskolája mellé - a lakosság maga erejénél megfeszítésével - egy másik elemi iskolát építenek. 1715-től 1840-ig az 1. számú iskolában a tanítás nyelve szlovák volt. Amikor az új, 2. számú iskolát felépítették, Szlobodnyik Jánost magyar tanítónak hívták meg. Ettől kezdve a tanítás nyelve vegyes. Számos betegség nyomorította a településen élőket, erről levelezésében Leska István is említést tesz, és bizony nagy a csecsemő- és gyermekhalandóság, pl. egy átlagosnak számító évben, 1825-ben 109 gyermek született és ugyanazon évben 35, 14 éven aluli gyermek hunyt el. Jellemző volt, hogy a megszületett gyermekeknek több mint a fele nem érte meg a felnőtt kort, a házasság idejét, pedig férfinek a 18, a nőnek a 15 életévét kellett betöltenie, hogy megeskessék.10 A választott bíró az esküdtekkel és a jegyzővel látta el a közigazgatási feladatokat, valamint büntető joguk is volt. Ez kitűnik Margócsy Kálmán - aki 1871 és 1913 között volt a település lelkésze - kéziratos feljegyzéséből is, amely szerint: „Az egykoron községházán alkalmazott deresről azt hallottam, hogy az egy négy kerékkel ellátott pad volt, mely a községházi szín alatt volt tartva, melyet büntetés esetén onnan előhoztak s a községháza elé, az utcára vittek, a lakolandó bűnöst arra fektették s e készülék akként vala összeszerkesztve, hogy felül két-két kiálló oszlopfeje volt, amikbe botot lehetett belehelyezni akként, hogy a deresre lefeküdt bűnösnek a feje elől és a lába hátul le volt fogva. Hogy a test illető része, melyre a botütések estek, ne fájjon, selyemkendőfélét tettek az alsóruha alá, amelyet veréskor széjjelhúztak. s ha a kisbíró, vagy hadnagy, azaz községi szolga nem eléggé erősen botozott, a bíró rákiálltott: verd jobban, mert különben téged fektetlek le s vesszőztetlek.” Egy másik büntető eszköz a kaloda vagy pellengérfa is szokásban volt. Erről a következő feljegyzést találjuk: „A községháza előtt, ott ahol most a viharlámpa van 7 NOVÁK László 1979. 521. 8 HORVÁTH M. Ferenc - SZABÓ Attila (közreadja) 2000. 122. 9 SZABÓ Attila 2005. 124. 10 KRBEC, M. 1958. 443 444.; TÓTH-SZÖLLÖSI Mihály 1968. 126
