Szabóné Bognár Anikó - Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin (szerk.): Megtizedelt évek (Kecskemét, 2014)
Dr. Katona Csaba: „Mindig beljebb keveredtünk a világháborúba.” Naplók és emlékiratok mint a „Nagy Háború” forrásai
2. A soproni cigányzenész naplója Csendesétől gyökeresen eltérő prioritásokkal, sokkalta inkább a lélek finom rezdüléseire fókuszálva írta hosszasan frontnaplóit a golyózáporok közepette a soproni illetőségű Munczy Béla (1896-1938) cigányzenész. Az ő írása már csak azért is fontos forrás, mert tudott, hogy a cigányság kutatóinak dolgát rendkívüli módon megnehezíti, hogy jószerivel csak róluk, nem pedig tőlük maradtak fenn írott források.24 Munczy Béla frontnaplói a Soproni Levéltárban rejtőztek,25 amíg D. Szakács Anita főlevéltáros rájuk nem irányította a figyelmet.26 27 28 29 30 Munczy Béla, ez a maga korában igen neves cigányzenész-famíliából származó szerény fiatalember, a családi tradíciókat követve, hegedülni tanult. Ebben segítségére volt kétségtelen tehetsége, ám annak kibontakozását meggátolta az, hogy a háború őt sem kímélte, besorozták katonának. Munczy szolgált az olasz (1916), majd pedig az orosz-lengyel fronton (1917) is. A háború lelkileg erősen megviselte őt, hiszen egyáltalán nem volt militáns típus, sokkalta inkább elhivatott művészlélekként jellemezhetjük, amit kiválóan illusztrál az alábbi mondata: „Ha úgy sebesülnék, hogy nem tudnám foglalkozásomatfolytatni, jobb, ha ott maradok!”17 Kulcsmomentum ez a gondolat, Munczynak ugyanis a fronton is folyvást a zene körül forogtak a gondolatai, folyamatosan visszavágyott megszokott közegébe, és azon tépelődött, hogy vajon mikor zenélhet újra? Ez a gondolat újra és újra visszaköszönt naplóiban: „Most már 8. hónapja is elmúlt, hogy katona vagyok és a muzsikával nem foglalkoztam és több mint egy hónapja, hogy hegedű nem volt a kezemben.m Ami némi könnyebbséget jelentett számára, legalábbis lelkileg, az az volt, hogy a békésebb napokon a fronton is zenélhettek cigányzenekarok a katonák szórakoztatására: „Beszélték, hogy van itt egy kis roma banda a tisztek részére. Este felé felkerestem őket. Kettő járt a papával egy bandába, egyik a Banda Manczi öccse. Szerencsések! Ha az ezred pihenőbe jön, akkor mint cigány zenekar a tisztek részére szerepelnek, és ha állásban van, akkor vissza mennek a Trainhez. Megkértem őket, ha tudnak valamit az érdekemben tenni, úgy tegyenek.”19 Meglehet, kérése nem talált süket fülekre. Hogy valóban ezért-e vagy másért, azt nem tudjuk, de a napló elárulja, hogy Munczy 1917-ben a fronton zenélő pótbanda tagja lehetett, vagyis a sajátos viszonyok között ugyan, de mégis ismét hangszert ragadhatott: „Megkaptam a hegedűt és a százados muzsikáltatott velem. Velem meg volt elégedve, egy brácsás is van az is kapott brácsát. Még egy hegedű van azt meg egy falusi roma kapta meg. Ez szegény nem sokat tud. A századosnak sem tetszett. Még egy szakasz vezető is jött hozzánk. Ez nagyon ügyes, mi alkotjuk a pót zenekart. [...] Holnap ide hurcolkodunk a többi romához, kapunk egy külön fedezéket és együtt lesz az egész banda.”10 A front tehát minden szörnyűségével együtt sem tudta zenei elhivatottságát, illetve terveit, 24 Nágó Zsuzsa Emese: Roma holokauszt. In: Korunk, 2006. II. sz. 108. o. 25 Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltára. XIV. 152. Munczy Lenke iratai. 2. d. 4. tét. Munczy Béla frontnaplói. 26 D. Szakács Anita: Munczy Béla cigányprímás első világháborús frontnaplói (1916-1917). In: Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene II. Fel. szerk.: Márfi Attila. Pécs, 2009. 91-95. o. 27 D. Szakács: i. m. 93. o. 28 D. Szakács: i. m. 93. o. 29 D. Szakács: i. m. 93. o. 30 D. Szakács, i. m. 93. o. 35
