Szabóné Bognár Anikó - Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin (szerk.): Megtizedelt évek (Kecskemét, 2014)
Dr. Katona Csaba: „Mindig beljebb keveredtünk a világháborúba.” Naplók és emlékiratok mint a „Nagy Háború” forrásai
történelmi tények ezen interpretációk által teremtődnek, ezeken kívül álló >>elemi<< tények nem léteznek a jelenben a múltról, egészen egyszerűen azért, mert a múlt - már elmúlt. [...] A források nem önmagukért beszélnek, ha így volna, semmi szükség sem lenne a történészekre. A múlt eseményei akkor válnak történelemmé, ha jelentést társítunk hozzájuk. Ez a jelentésadó tevékenység a történész főfeladata, ami óriási szabadsággal, egyben nagy felelősséggel is jár.”17 E nehéz történetírói feladat a magániratok esetében éppúgy ott tornyosul a kutató előtt, mint a hivatalokban keletkezett dokumentumoknál.18 Alappélda az abszolút igazság hiányára nézve, hogy az egyes naplókban leírtak ütköztethetőek is, illetve az, aki utólag forgatja őket, tudhat olyan információkat, amelyeket a naplóírók nem. Ebben az esetben éppen ez az utólagos tudásunk hozza mozgásba a régebben keletkezett szövegek egyes információit. Konkrét példával szemléltetve mindezt: Slachta Etelka (1821-1876) soproni leányzó rendkívüli módon becsülte Széchenyi István grófot (1791-1860), ezért büszkeséggel töltötte el, hogy vőlegényét, később férjét, Szekrényessy Józsefet (1811-1877) a gróf, tudomása szerint, nagyra tartotta. Aligha esett volna tehát jól neki, ha a szeme elé kerülnek Széchenyi e sorai: „ Véletlenül megtudtam, hogy Szekrényessy egy Pesti Kaszinó-könyvet küld a pozsonyi kaszinónak. »Kedveskedni akartam« - és a barom kárt okoz, de nem tudja, hogyan és mikor."17 20 Vélhetően megrendüléssel elegy csalódást okozott volna az is, ha arról kap információt, hogy bizalmas barátnéja, Steinbach Lóri (Laura) édesapja, Steinbach Ferenc (1780-?), korábbi pesti városbíró (1819-1825) a bécsi udvar ügynökeként buzgón írta jelentéseit Széchenyiről. Tette mindezt úgy, hogy ez a „legnagyobb magyar” e.lőtt korántsem volt titok: „Van persze olyan ember is (Steinbach Ferenc kir. jogügyigazgatósági ügyész) akit ide is, a Kaszinóba is feltehetőleg azért hívott meg Széchenyi, hogy legalább intelligens ember írja róluk a jelentéseket,m) E későbbről eredeztethető tudásnak viszont birtokában van (mint már esett róla szó) bizonyos mértékig, az idők során megszerzett információk függvényében, az emlékirat írója is. A retrospektív jellegnek köszönhetően az események értelmezése, a korábbiakhoz mérten letisztult magyarázata is testet ölthet az ilyen szövegekben. A memoáríró munkamódszere ezért különféle lehet, felhasználhatja például régi naplóit21 vagy alapul vehet levelezést, meghívókat, programot, bármilyen más forrást személyes emlékein túl is. Be is másolhat vagy beragaszthat dokumentumokat munkájába. Itt is érvényes, csakúgy, mint a naplók esetében: a szelekció a szerzőt jellemzi, például pályájáról, életéről mit tartott lényegesnek, mit emelt ki. Talán nem érdektelen e ponton idézni Vágó Márta (1903-1976) József Attiláról (1905-1937) szóló emlékezésének bevezetőjét, amely szinte magyarázkodásnak hat: „Az ilyen halálraszánt írás leleplezi, kiszolgáltatja az emlékezőt, jobban más írásműnél. 1942-ben másképpen is írtam, mint ahogy ma lehetne. Abban az atmoszférában, ebben az írásban külső szempontok nem szerepelhettek. A hős rajza is csak a belső, kényszerítő emlékvíziót követte. A röpke időben elsuhanó alakot igyekezett megrögzíteni és életének egy kis darabját, nem többet és nem kevesebbet. Az emlékek akkor elevenebbek voltak, mint ma. Utóvégre kötelességem kiszolgáltatni az egészet, úgy ahogy van. Mégis, igen nehéz 17 Takács Tibor: A források tere. In: Élet és Irodalom, 2007. 24. sz. 16. o. 18 Katona Csaba: Szeriális történetírói kánon és levéltári tapasztalat. In: Levéltári Szemle, 2009. 1. sz. 32. o. 19 Széchenyi István: Napló. Szerk. és bev.: Viszota Gyula. H. n. [Budapest.], 1982. 842. o. 20 Vári András: Angol játék a magyar gyepen. A Magyar Gazdasági Egyesület előtörténete. In: Korall, 2005. 19-20. sz. 118. o. 21 Kiváló példa erre a naplók alapján, végül befejezetlenül maradt kézirat: Saint-Exupéry, Simone, de: Öt testvér a parkban. S. a. r.: Cerisier, Alban. Budapest, 2003. 32
