Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Selmeczi László: A 13. század második felének néhány kronológiai problémája és következményei
A 13. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK NÉHÁNY KRONOLÓGIAI PROBLÉMÁJA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI lakói a templom, mint kiemelkedő tereppont körül meghatározhatatlan távolságban nomadizáltak volna.42 Ugyanolyan bizonyossággal jelenthette azt is, hogy a kunok a templom körül, a korábbi, a tatárjáráskor elpusztult magyar település „telkét” (beltelkeit) ülték meg, aminthogy a későbbi időből adatolt kun település, Fábiánsebestyén, valóban a templom védőszentjének a nevét viselte. Annak tudatában, hogy a kunok egymás között már 1279 előtt felosztották a rendelkezésükre bocsátott földterületeket a nemzetségek, nemzetségi ágak és alágak között és a felosztásnál bizonyos formában figyelembe kellett vegyék a tatárjárás előtt kialakult településhatárokat is, még ha a hagyományokhoz szívósan ragaszkodó katonáskodó rétegük szívesebben lakott is sátrakban, illogikus lenne azt feltételezni, hogy a 14. század közepén, a beköltözésnél száz évvel később, kötetlenül mozgó nomád szállásaik lettek volna. A kunok magyarországi beköltözésével, szállásterületeik kiformálódásával összefüggő település- és társadalomtörténeti, valamint demográfiai kérdéseket alapvető, mindmáig megkerülhetetlen munkájában Pálóczi Horváth András foglalta össze.43 A kun településeknek az általa a helynevekre alapozott településkronológiája szerint az időben legkorábbi kun szállások a birtokos nevéből származó személynévi eredetűek: vagy önmagukban állnak, vagy -szállása, -ülése, -népe, -háza utótaggal ellátottak, a 13. század vége - a 14. század közepe között keletkeztek, míg a keresztény nevet viselők a 14. század közepén és második felében. Mindez azt bizonyítja, hogy az állandó kun szállások (falvak) ténylegesen a 13. század végén, a 14. század folyamán alakultak ki, s zömük a 14. század közepére meg is szilárdult.44 Azonban a kun szállásterületen számos olyan települést találunk, pl. Kolbaz-szék területén: Bábocka, Fábiánsebestyén, Hegyes/egyház/, Hatház, Kaba, Bol- csatelek, s későbbi Bocsa, /Kun/Kápolnás, Kengyel, Magyarszállás, Marjalaka, /Orgonda/Szentmiklós, egyideig /Kis- és Nagy-)Pó, valamint Póhamara, Móric és /Kun/Szentmárton, amelynek lakossága, talán Magyarszállást kivéve, ugyan kun volt, de magát a települést ennek ellenére mégsem egykori pogány vagy 42 GYÖRFFY 1953, 263-264.; PÁLÓCZI HORVÁTH 1974, 256. 43 PÁLÓCZI HORVÁTH 1974,244-258. 44 PÁLÓCZI HORVÁTH 1974,256-257. keresztény kun uráról nevezték el, az valami oknál fogva megőrizte tatárjárás előtti nevét. Pálóczi Horváth András, mint külön vizsgálatot igénylő témával, talán azért nem foglalkozott a tatárjárás előtti magyar faluneveket megőrző kun szállások problematikájával, mert a korábbi kutatók azokat nem vélték kunnak, legfeljebb „elkunosodottnak",4i Pedig a kun szállásterületen nem elhanyagolható mértékben találhatóak olyan, a tatárjárás után keletkezett kun települések, amelyek nagy valószínűséggel tatáijárás előtti Árpád-kori nevet viselnek. A tatáijárás előtti Árpád-kori településnév fennmaradásához más egyebek mellett két tényező feltétlenül hozzájárulhatott. Megmaradhatott a régi név, ha az új település már a 13. század második felében állandó téli szállásként funkcionált, s az oda települt kun közösségnek valamilyen, pl. jogi érdeke fűződött a korábbi név fenntartásához. De akkor is megmaradhatott a tatáijárás előtti Árpád-kori településnév, amelyen ugyan kunok éltek, de ennek jogosságát a magyar fél részéről vitatták. Utóbbi esetben éppen a vitás tulajdonjogi helyzet segített fenntartani a korábbi nevet. A 13. század második felétől állandó téli szállásként funkcionáló falura jó példa a régészetileg kutatott Orgondaszentmiklós esete. Itt a kunok már a 13. század végéig létrehozták településüket a korábbi magyar falu „telkén”, használatba vették a tatárjárás előtt épült templomot és újra megnyitották a templom körüli temetőt is, pontosabban a korábbi temető területén folytatták a temetkezést.46 A vitatott tulajdonjogi helyzetű településre jó példa Póhamara, amely a tatárjárás előtt az egri püspökség birtoka volt. A falu a tatárjárás idején elnéptelenedett. Miután az I. László által az egri püspökségnek adományozott település birtokjogát igazoló oklevelek a tatárjárás idején elpusztultak, IV. Béla 1261-ben újra összeírta a püspökség javait, köztük Póhamarát is. Utóbb Kun László, Endre egri püspök hűtlensége miatt, elvette a püspökségtől a birtokot, de 1281-ben visszaadta Póhamarát. Utóbbi királyi rendelkezést Károly Róbert 1323-ban újra megerősítette. Azok a rendelkezések, amelyek megerősítették korábbi javaiban az egri püspökséget, teljesen jogszerűek lennének, ugyanis az egyházi tulajdon a törvények értelmében sérthetetlen volt. Tehát a tatárjárás idején elpusztult Póhamara egyházi tulajdonban kellett volna, hogy maradjon. Azonban a valóságban 45 PÁLÓCZI HORVÁTH 1974, 257. 46 SELMECZI 2011, 34. 325
