Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Selmeczi László: A 13. század második felének néhány kronológiai problémája és következményei
A 13. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK NÉHÁNY KRONOLÓGIAI PROBLÉMÁJA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI szágra történő betelepedést kérelmező Kötönyt, noha nem volt megkoronázott vezető, a kunok királyának (Cuthen Comanorum rex) nevezte, aki nemeseivel (,nobilibus) és közembereivel (rusticis), végtelen sok marhacsordájuk lévén, súlyos károkat okoztak a magyaroknak. Még a tatárjárás előtt, a kői monostornál történt tanácskozáson rendelkeztek a kunok széttelepí- téséről, a kun nemeseket cselédeikkel együtt (nobiles Comanorum cum suis famulis) szétosztották az ország egyes tartományaiba, hogy minél kevesebb kárt okozzanak. A kunok között sok volt a szegény (jvauperes), így a magyarok csaknem ingyen szereztek közülük szervienseket. Rogerius arról is értesített, hogy Kötönyt és családját a kun fejedelem némely főbb emberével együtt (quibusdem suis maioribus) őrizték, mint a király túszát.9 A nekik adományozott birtokokat a kunok urai és nemesei (domini et nobiles de Comanis) osztották szét egymás között. A kun törvény értelmében a kunok urainak és nemeseinek a szolgáit (servis) se a király, se a bárók, sőt egyetlen magyar nemes sem fogadhatta be és nem tarthatta magánál.10 11 A fentebb felsorolt adatokból kiviláglik, hogy a kun nemzetségi társadalom a 13. század második felére már erősen átalakulóban volt. Egy-egy újjászervezett nemzetség népe felbomlott törzsekből, széthullott nemzetségekből szerveződött. Pálóczi Horváth András véleménye szerint a törzsi-nemzetségi származástudatot az egyszerű harcosok rétege tarthatta fent." Azonban legalább annyi joggal feltételezhető, hogy a Kö- töny fejedelem kíséretében lévő kun előkelők érdekében állhatott, hogy pl. a tatár támadások következtében szétesett nemzetségüket újjászervezzék, s hatalmukat, nemzetségi vezető szerepüket továbbra is biztosítsák. Teljes mértékben egyet kell értenünk Pálóczinak azzal az álláspontjával, hogy valódi vérségi köteléket csak az előkelő réteg nagycsaládjainál feltételezhetünk, ott is csak részben, amelyek a kora-feudális társadalmakból máshonnan is ismert valamiféle nemesi nemzetségeket alkothattak.12 Azt a korántsem lényegtelen körülményt is figyelembe véve, hogy a kun előkelők (principálisok, procuratorok és dominusok) auljai a közvetlen vérségi leszármazottakon kívül, mint más feudális 9 SRH 1938, II. 553., 554., 557., 561. 10 GYÁRFÁS 1873, 440., 442. 11 PÁLÓCZI HORVÁTH 1989, 50. 12 PÁLÓCZI HORVÁTH 1989, 48-50. gazdaságok, a közembereknek fordított rusticusokat „földművelőket” és a famulusokat, a különféle szolga- rendüeket, beleértve a rabszolgákat (servus) is. A kunok urai és nemesei voltak a kun társadalomnak a politikailag legaktívabb rétege. Ok tartózkodtak a király (iijabb király) környezetében, udvartartásában. Ok voltak a nemzetség kapitányai (capitaneus — hadnagy, de nem az ismert katonai rangfokozat, hanem katonai parancsnok értelemben) és ők voltak egyben a nemzetség bírái (iudex) is.13 A túlvilágra távozott kunok előkelői, akár keresztények voltak, akár pogányok, a Horváth Ferenc által javasolt vezér kifejezés14 helyett a hazai források terminus technicusánál maradva, a különböző rendű és rangú kapitányaik, ha úgy tartotta kedvük, megengedhették maguknak, hogy népük, melynek egy személyben katonai parancsnokai és bírái voltak, szállástemetőjétől elkülönülve, nagyjából a 14. század közepéig pogány rítus szerint temetkezzenek. A kun közszabadok, a szolgák és a hadjáratokról elhurcolt rabszolgák azonban - legalábbis eddig másféle példát nem ismerünk - a nemzetségi fokok és ágak között felosztott földeken létrehozott szállások közös temetőibe kellett elhan- toltassák magukat. Hogy a kun szállástemető pogány temetőként funkcionált vagy keresztény cinteremként, tulajdonképpen a szállás ura, a kapitány szuverén döntésétől függött. A falutelepüléseken megfigyelhető jelenségek és az ott megmaradt leletek, tárgyi emlékek mellett a kun köznép régészeti hagyatékát temetőikben találhatjuk meg. Az összes régészetileg kutatható ismert köznépi temető a török hódoltság, leginkább a tizenöt éves háború időszakában elnéptelenedett, elpusztult település területén található. Ezek szinte mindegyike templom körüli, tehát keresztény temető, amelybe mindaddig temetkeztek, amíg a település el nem pusztult vagy végleg el nem hagyták lakói. A régész, mint köztudott, azt a folyamatot szeretné rekonstruálni, ahogyan a félnomád életmódot folytató, nagyállattartó kunok földművessé váltak (vagyis a földművelés és az állattartás egyensúlyára alapozott gazdaságot hoztak létre), illetve amilyen módon pogá13 Bár a capitaneus seu iudex kifejezés először csak 1323- ban fordul elő, mégis - úgy véljük - a kifejezésekben foglalt funkciók érvényesek voltak a beköltözéstől kezdve. Vö. KRING, 1932, 18-19.; SOÓS, 1944, 72-76. 14 HORVÁTH 2001, 204-212. 321
