Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Fodor István: A tatár pusztítás mértéke
Fodor István A tatár pusztítás mértéke Az 1241 42-es tatáijárás óriási pusztítást hozott az országra, de nem csak a miénkre, hanem Közép-Azsia és Kelet-Európa más területeire is. Az írott források színes képekkel ecsetelik a borzalmakat, egész városok és országok lakosságának kiirtását, a tatár hordák mérhetetlen kegyetlenségét. A mai történész azonban nehezen tudja megítélni az elbeszélő források hitelességét, mivel alig vannak ehhez egyéb kiegészítő adataink. Újabban a régészet hozta felszínre a tatár pusztítás nyomait, bár ezek esetében sem tudjuk a legtöbb esetben kétséget kizáróan a tatárokhoz kötni egy-egy épület, vagy település pusztulását. Igaz, már az is nagy eredmény, hogy jó néhány esetben - legalábbis nagy valószínűséggel - ez a tény megállapítható. Gondoljunk csak arra, hogy a 10. századi magyar kalandozó hadjáratok pusztításainak mindeddig nincs régészeti nyoma. Nyilvánvaló, hogy a tatárjárás okozta népességveszteséget megállapítani sohasem tudjuk számos ok miatt, elsősorban az egykori demográfiai adatok hiánya miatt. Hozzávetőlegesen megbecsülni azonban igen. Modem történetírásunk legnagyobb hatású ilyen irányú kísérlete Györffy György nevéhez fűződik. 1961-ben megjelent rövid lélegzetű dolgozatában az egykori helynevek vizsgálatából indult ki, s arra a következtetésre jutott, hogy „...az Alföld különböző vidékein megfigyelhető, hogy a tatárjáráskor elpusztult faluk neve e két utótaggal bővült: -egyháza utótagot kaptak az elpusztult egyházas faluk, -telke utótagot az egyházadon faluk. ” 1 A szerző azt is kimondja, hogy becslése szerint„ a tatárjárás alkalmával az Alfáidon a faluknak 40-80%-a elpusztult. ”2 Györffy ezt követően az Árpád-kor történeti földrajzáról írott nagy müvének köteteiben az egyes vármegyék helységeinek és lakosságának veszteségeire tett becsléseket. Az első kötetben például Bács megye veszteségét 40-65%-ra becsülte, Csanád megye mezőségi területeiét pedig 80%-ra.3 1966-ban Szabó István így értékelte Györffy György becsléseit: „ Györffy adatai mindenképpen végül azt 1 GYÖRFFY 1961,35. 2 Uo. 3 GYÖRFFY 1987,205., 841. kívánják, hogy kellő mértékre szállhassanak le az országnak teljes vagy csaknem teljes elpusztulásáról szóló egykori tudósítások. Pedig még Györffy feltételes adatai is igen komoly fenntartásokat kívánnak, éspedig azoknak még mindig túlzott következtetéseket sugalló lehetőségei miatt. Hozzá kell tennünk, hogy Györffy számításait sem lehet megközelítőnél többre értékelnünk a kiküszöbölhetetlen hiányok és hírforrások miatt. ”4 A szerző főként arra alapozza kétkedését, hogy Györffy a településhálózatban történt minden veszteséget a tatár pusztítás számlájára ír, pedig a 13. századi falvak elhagyásának egyéb okai is voltak. Ugyanakkor azonban a tatárjárásnak e folyamatban betöltött szerepét sem szeretné alábecsülni. Mint írja: „meggondolásaink végül is amellett szólnak, hogy a tatárok betörését és rövid, alig egy éves uralmukat az ország termelőerőinek pusztulása — úgy az emberveszteség és a falupusztásodás — tekintetében kivételes szerep illeti ugyan meg történetünkben, de érvek szólnak amellett is, hogy túlhaj- tottnak tekintendők az ország népességének tömeges kiirtásáról és területe sivataggá tételéről szóló korabeli tudósítások. ”4 5 A tervezett „tízkötetes” első kötetében Kristó Gyula - minden különösebb indoklás nélkül - „végletesnek” tartja Györffy becslését és Szabó István vélekedésével egyezik.6 1981-ben Györffy György ismét hallatja szavát e kérdésben, főképpen a történeti földrajzban szereplő adatokat ismétli meg és az egész országra vonatkozó becslése szerint a Dunántúl és a Kisalföld embervesztesége 20% körül volt, a Nagy-Alföldé átlagban hatvan, az egész országé pedig — figyelembe véve a tatárok okozta éhínség következtében kialakult járványok áldozatait, továbbá a születésszám csökkenését és a megnövekedett gyermekhalandóságot - megközelítette az 50%-ot.7 (Ez tehát azt jelenti, hogy a kétmilliót meghaladó magyar népességből nagyjából egymillió esett áldozatul.) Rámutat, hogy ez az iszonyú emberveszteség kihatással volt a magyarság későbbi sorsára 4 SZABÓ 1966, 178. 5 Uo. 178-179. 6 KRISTÓ 1984, 1714. 7 GYÖRFFY 1981,25-26. 313
