Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Fodor István: A tatár pusztítás mértéke
Fodor István is. A tatárjárás előtt ugyanis nagyszámú, meglepően népes települést ismerünk az országban, s ekkor megindult a magyarság kirajzása a belső területekről a Kárpát-medence peremvidékei felé, sőt Moldvába és Havaselvére is. Ez a folyamat végleg megszakad, az elnéptelenedett területekre IV. Béla a kunokat és jászokat telepíti be, a király és a főurak a Kárpátokon túlról telepítenek birtokaikra jobbágyokat.8 Célozva a korábbi bírálatokra, megjegyzi: „ ...általában feltesz- szük, hogy a maradék lakosság kevesebb, de népesebb falukban zsúfolódott össze, ez a feltevés azonban számszerű bizonyítást eddig nem nyert. ” (Ennek a szerző legalábbis Borsod és Heves megyében nem találta nyomát.)9 10 11 Györffy György becsléseit — érveléssel alátámasztva - legutóbb Szűcs Jenő vette bírálat alá. A feltételezett országos 50% körüli veszteséggel kapcsolatban felteszi a kérdést: „ hihető lenne egy ilyen méretű népirtás és tömeghalál? Megmagyarázható lenne-e, hogy erről a szintről indulva a következő alig több mint fél évszázadban a III. Béla-kori népesség minden jel szerint legalábbis reprodukálódott, nem is szólva a gazdasági és társadalmi fejlődés különös dinamikájáról, amit e népesség hordozott? ”10 Szűcs szerint a mérhetetlen öldöklést és kegyetlenkedést a tatárok pszichológiai fegyverként használták, mert „ ...végül is a mongol hódítás törekvése mégsem valami öncélúan tobzódó »genocídium« volt, hanem a holttestek tömegeivel és lángoló falvak sorával megrendezett látványos színjátékok után a meghódított területnek és lakosságának adóztatása, belefűzése a birodalom szolgálati rendszerébe. ”11 Végezetül az időlegesen elmenekült, majd jóval később visszatért lakók példáját hozza fel Csanakon, s Szabó Istvánhoz hasonlóan arra is hivatkozik, hogy nem minden elpusztult falu a tatárok áldozata, hanem e korban bontakozott ki a gazdasági szempontból életképtelen falvak (főként prédiumok) eltűnése, az ún. falupusztásodás folyamata.12 Mivel Szűcs Jenő könyve már csak halála után látott napvilágot, Györffy kritikájára írásban nem reagált. Laszlovszky József szólt hozzá e nézetkülönbséghez, de - Kristó Gyulához hasonlóan — ő is meggyőző ér8 Uo. 26. 9 Uo. 25. 10 SZŰCS 1993,5. 11 Uo. 12 Uo. 5-6. vek nélkül kívánta a mérleg nyelvének szerepét játszani.13 A Szűcs által felvetett idézett gondolatok valós elemeken nyugszanak ugyan, azt azonban mégsem állíthatjuk, hogy Györffy felfogását véglegesen romba döntötték volna, s ne lehetnének ellenvetéseink. A végéről kezdve megemlíthetjük például, hogy a gazdasági kényszer és célszerűség szülte pusztásodás aligha téveszthető ösz- sze a tatárok által elkövetett falupusztítással, elsősorban a kettő közötti nagy számbeli különbség miatt. Maga Szabó István jegyezte meg, hogy az előbbi pusztásodás során nagyjából minden ötödik, hatodik települést hagyták el lakóik.14 Ráadásul nem egyszerre, mint a tatárok elől menekülők, s maguk a lakók nem is perzselték fel távozás előtt hajlékaikat, ráadásul nem hagyták bennük pusztulni értékeiket és eszközeiket. Szűcs Jenőnek az a gondolata is teljesen logikus, hogy a tatárok a meghódított területeken nem akarták az egész lakosságot leölni s mindent pusztává változtatni, hanem e területeket birodalmukba akarták olvasztani, az alattvalókat pedig adófizetésre és szolgáltatásokra kényszeríteni. A feltevés ugyan valóban logikus, de véleményem szerint egyáltalán nem biztos, hogy igaz. A tatár kegyetlenkedés ugyanis aligha volt csupán ijesztgetés („színjáték”), amit a tények igazolnak is. A tatárok ugyanis nem akarták véglegesen elfoglalni e tőlük irdatlan távolságban lévő országot 1241^12-ben. Nem hagyhattak hátra akkora sereget, amely kézben tudta volna tartani ezt a tartományt. Arra törekedtek viszont, hogy lehetőleg pacifikálják Magyarországot, szüntessenek meg minden ellenállást, hogy következő hadjáratuk idején ne kelljen akkora véráldozatot hozniuk, mint ez alkalommal. Ez az eljárás egyáltalán nem ritka a nomád hódítóknál. Ezt tették később nálunk az oszmán-törökök is, amit sehogyan sem értett meg Nemeskürty István.15 Sehogyan nem fért a fejébe, hogy Mohácsot követően a török hadak miért nem szállták meg az egész országot - hiszen megtehették volna - s miért vártak 1541-ig. A honfoglalást megelőző esztendőben - 894-ben - a magyarok is két ilyen hadjáratot indítottak: a bolgárok ellen és Pannóniába. Azt is gyakran hangoztatják némely történészek, hogy nem lehet egyetlen terület lakosságát sem teljesen 13 LASZLOVSZKY 2003, 462-465. 14 SZABÓ 1966, 147. 15 NEMESKÜRTY 1966. 314
