Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Szilágyi Magdolna–Serlegi Gábor: Nád közé bújtak…? Egy a tatárjárás során elpusztult település maradványai Dunaföldvár határában
Nád közé bújtak. ..? - Egy a tatárjárás során elpusztult település maradványai. .. (magas ártér) kaszálónak, legelőnek, ártéri erdőnek alkalmas területek az árvizek idején, az időleges elárasztással nagymennyiségű vízpótlást kaptak. Ezek az árhullám levonultával ismét szárazra kerültek. Ezáltal a települések környékén kialakult egyfajta, a terület domborzati viszonyaitól erősen függő gazdálkodási mozaikosság, amelynek különböző részei különböző mértékben és különböző intenzitással voltak érintve az elárasztással. Ezeket a területeket egészítették ki a megtelepedésre és mezőgazdasági művelésre alkalmas, az árvizek által egyáltalán nem érintett területrészek. így alakul ki a település közvetlen közelében egy helyi, ám a település ellátása szempontjából több lábon álló gazdálkodási mód. Amennyiben az ártéri gazdálkodás lényegéről alkotott elmélet tükrében egy újabb pillantást vetünk a lelőhely és környezetének domborzati viszonyaira, akkor máris könnyebben találunk magyarázatot arra, hogy miért volt megfelelő hely az autópálya nyomvonalába eső homokhát a korabeli megtelepedésre. A dunai árvízi időszakokban az északi Felső Fokon, illetve a Kálvária lábánál lévő fokon keresztül a megáradt Duna visszaduzzasztotta a Nagykarácso- nyi-vízfolyás és a Kert-kanális Duna felé igyekvő vizeit, ezzel feltöltve az ártéri területeket. A Ló-hegy illetve Bíbic-alja-dűlő lelőhelyeken feltárt Árpádkori falu ebbe az ártérbe belenyúló, kiemelkedő homokháton helyezkedik el. (2. kép) Ezek alapján nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy az M6 autópálya nyomvonalában egy, a dunaföldvári vár hátországában húzódó, a korszak jellegzetes ártéri gazdálkodását folytató falusias jellegű település került elő. Nevét nem ismerjük, mivel a régészetileg vizsgált területen a 18-19. századi térképek nem jeleznek sem pusztát, sem települést, és az ismert Árpád-kori oklevelek sem tesznek említést a faluról. A környezeti és domborzati viszonyok, valamint a korabeli gazdálkodási mód tanulmányozása rávilágított a falu egykori létezésének okaira. A feltárás során megfigyelt jelenségek alapján és az előkerült leletanyagból következtethetünk a felhagyásának időpontjára, okára. Mindez segít elhelyezni a rekonstruált eseményt a tágabb történelmi összefüggések rendszerében. A település pusztulásának megértése érdekében vegyük sorba a rendelkezésre álló régészeti információkat. Telepobjektumok A Dunaföldvár-Ló-hegy lelőhelyen 2009. tavaszán végzett feltárás során egy Árpád-kori faluhoz tartozó árkok, gödrök, vermek, egy kút, valamint egy cölöpszerkezetes építmény került napvilágra. Árkok A feltárt terület egészét egymáshoz derékszögben kapcsolódó északkelet-délnyugat és délkelet-északnyugat irányú árkokból álló árokrendszer hálózza be, négyszög alakú részekre osztva a lelőhelyet. (3. kép) Az egyszerű, tagolatlan kiképzésű, teknőaljú árkoknak a humuszolt felszíntől számított mélysége mindössze 15-35 cm közötti értékeket mutat, szélességük átlagosan 60-90 cm. A fenti méretek elsősorban azzal magyarázhatóak, hogy a természetes erózió, a mező- gazdasági művelés, de legfőképp a feltárást megelőző humuszolási munkák a régészeti jelenségeket olyan mértékben elkoptatták, hogy azoknak csupán az altalajba mélyedő, legalsó része maradt meg. Az egyik árok (34/34) betöltésében állatcsont volt, a többi árokból nem került elő leletanyag. Ennek a derékszögű árokrendszemek elsősorban határoló, elkerítő szerepe lehetett. Az árkok által körülfogott négyszög alakú területeket télen a legelőről behajtott állatok összetartására használhatták. A tavasztól őszig tartó időszakban pedig kerítéséként szolgálhatott és az állatok haszon- növényektől való távoltartásában lehetett leginkább szerepe.10 Néprajzi párhuzamok alapján az állatok karámjához az árkokon kívül földből emelt fal is tartozott, melynek tetejébe akár nád- vagy sövényfalat is állíthattak.11 Cölöpszerkezetes építmény A lelőhelyrész északkeleti részében egy nagyméretű (4,5x10 m), megközelítően téglalap alaprajzú, cölöpszerkezetes építmény cölöphelyei (11/11-27/27) kerültek napvilágra. Az építmény hossztengelye északnyugat-délkelet irányú volt, tájolása az árokrendszerhez igazodott. A hosszabb oldalakon többé-kevésbé szabályos közönként 5-5 cölöphely követte egymást egyenes vonalban. Az egyes oldalak oszlopai párosá10 GYÖRFFY 1983,407. 11 MÉRI 1962, 217.; SZABÓ 1975, 85. 129
