Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Szilágyi Magdolna–Serlegi Gábor: Nád közé bújtak…? Egy a tatárjárás során elpusztult település maradványai Dunaföldvár határában
Szilágyi Magdolna - Serlegi Gábor getlenül, az előzetes jelentések adatai, a Dunaföldvár- Ló-hegyen megfigyelt régészeti jelenségek, a feldolgozott leletanyag, valamint a tágabb környezeti kép tanulmányozásával levonható néhány következtetés a település egykori létezésére és pusztulására vonatkozóan. A tágabb környezet A dunai átkelőhely közelében régóta ismert egy, az Árpád-korban már létező erődítmény. Ez Dunaföld- vár közepén álló vár,5 amely elsőként 1099-ben tűnik fel az írott forrásokban.6 (1. kép 5.) Az erődítés mögött, a Duna és a Sárvíz völgye között húzódó löszhát keleti oldalán egy, a Duna árterébe nyúló magasabb homokháton helyezkedik el a tanulmányban tárgyalt Árpád-kori falu. A település minden valószínűség szerint a vár körül elhelyezkedő településhálózat része lehetett. A folyóvölgyek közötti, folyóvizi homokkal kevert löszből felépülő kiemelkedést északi és déli oldalról egyaránt egy-egy patakvölgy keretezi. Északon a Nagykarácsonyi-vízfolyás húzódik, amelyik a földvári Felső-Öreghegytől északra, az úgynevezett Felső Fokon keresztül kapcsolódik a Duna völgyéhez. A patak völgyében, a Duna övzátonyán túl kiszélesedett, alacsonyabban fekvő vizenyős részek valamint két tó, a Felső-tó és a Matild-tó található napjainkban is. (1. kép) A településnek helyet adó homokhátat délről a Kert-kanális szegélyezi, amelyik a Kálváriától északra, annak tövében lépi át a természetes parti hátat. Ezen a részen napjainkban a dunaföldvári közúti híd töltése fut, így az eredeti felszínformák nehezebben értelmezhetőek. A második katonai felmérés térképén azonban még jól látszik mind a déli patakvölgyben akkor még létezett Sós-tó, mind a város déli oldalán, a dunai torkolat közelében húzódó, vizenyős mocsaras patakvölgy. Ez a rész a csatornázás ellenére a modernkori szintvonalas térképeken is vizenyős területként van feltüntetve. Ez a geomorfológiai helyzet magyarázatul szolgálhat arra, hogy miért találtuk egy Árpád-kori megtelepedés nyomait a mai folyóvölgytől nagyjából öt kilométer távolságra a homokhátak között. Magdolna: SZILÁGYI 2012, 155-180. 5 MIKLÓS 2007, 198. 6 KOSZTA 1994, 175. Az ártéri gazdálkodás A folyamszabályozás időszaka előtt a táj vízjárási viszonyai jelentősen különböztek a mai állapotoktól. A szabályozások célja az volt, hogy mederrövidítésekkel, védművek létrehozásával a váltakozó intenzitással bekövetkező, megnövekedett vízhozamú időszakokban a középvízi mederben tartsák a folyó vizét. Ennek segítségével csökkentve azoknak az időszakoknak a hosszát, és azoknak az ártéri területeknek kiterjedését, amelyek időlegesen vízhatás alá kerülnek az úgynevezett árvízi időszakokban, amikor a folyó kilép a szabályozott medréből. Mindezt elsősorban a modem kori mezőgazdasági technológiákkal művelhető földterületek, minél nagyobb kiterjedésének biztosítása érdekében. A folyamszabályozás korát megelőző időszakban a gazdálkodás módja jobban alkalmazkodott a vízjárási viszonyokhoz, sokkal inkább kihasználta a folyók természetes működési mechanizmusát, éven belüli ciklikusságát és ezek kömyezetformáló hatását. Az úgynevezett ártéri gazdálkodás során a modernkori elvvel ellentétben - amely minél kisebb területre igyekszik korlátozni az árvizek hatását a fokgazdálkodás során — minél nagyobb területek vízellátását igyekeztek megoldani az árvízi időszakok megnövekedett vízmennyiségével.7 Az ártéri gazdálkodás során a főmederben megnövekedett vízmennyiség a folyóhátakat átréselő, oldalirányú medreken vagy csatornákon, az úgynevezett fokokon keresztül talál magának utat a mélyebben fekvő ártéri területekre. így a víz nem folyásirányból zúdulva, hanem fokozatosan emelkedve, alulról töltötte fel az árteret.8 Az ár levonultával a víz ugyancsak ezeken a fokokon keresztül tért vissza a főmederbe. A dunai árteret két szintre szokás osztani, alacsony illetve magas ártéri szintekre9. A legmélyebben fekvő részeken (alacsony ártér) a visszavonuló ár nagyobb mennyiségű maradványvizet hagy hátra. Ezek a részek, valamint a le- füződések által létrejövő holtágak kitűnően alkalmasak halastavaknak, amelyek halállománya és vize a rendszeresen érkező árhullámokkal frissült, regenerálódott. Más, kicsivel magasabban fekvő részeken 7 ANDRÁSFALVY 1975, 159. 8 BALOGH 2005, 8.; FODOR 2009, 33. 9 ANDRÁSFALVY 1975, 7. 128
