Bárth János: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban (Kecskemét, 2012)
egyházmegyét, vagy egyházközséget jelent-e? Mindez annak a következetlen, átgondolatlan ötletnek az eredményeként következett be, hogy a hivataloskodó nyelv- használat olyan kifejezést terjesztett el az egyházközség megnevezésére, nevezetesen az „egyházmegye” szóösszetételt, amely már évszázadok óta foglalt volt egy nagyobb egyházkormányzati szervezet, a püspöki egyházmegye jelölésére. Sajnálatos, hogy ez a torz nyelvi fejlemény beszüremkedett a XX. századi történettudományi szóhasználatba is, ahol ugyancsak szerencsétlen értelmezési nehézségeket okozott. A nyelvi zavarok megoldására nehéz javaslatokat megfogalmazni. Kétségtelennek látszik, hogy történeti, néprajzi tanulmányokban nem ajánlatos egyházmegyének nevezni a XVII—XIX. századi helyi egyházszervezetet, mert az egyházmegye kifejezés foglalt egy másik egyházi szervezet megnevezésére. Javaslom, hogy ha a történész a megye szót „egyházközség” értelemben akarja használni, tegye idézőjelbe, vagy lássa el valamiféle magyarázó kifejezéssel, például így: „az egyházközség szerepű megye ”. Mostani könyvemben, amely teljes egészében az egyházközség szerepű megyéről szól, a megye szót idézőjel és magyarázó kifejezések nélkül használom az egyházközség jelölésére. Teszem ezt azért is, mert a Szentgyörgy megyéje Alcsíkban című könyvemben a megye szó önmagában csak „egyházközség”, „helyi egyház- szervezet” értelemben fordul elő. Ha nagyritkán a megyéspüspök territóriumáról, vagy a közigazgatás középszintű egységéről esik szó, akkor következetesen az egyházmegye és a vármegye kifejezéseket alkalmazom. Nyelvészeti tennivalók A megye szó négy jelentésének kialakulási folyamata, a jelentések változásának, egymásra húzódásának útja, különösen az „egyházközség” jelentés kiformálódásának kultúrhistóriai indítéka jórészt még feltáratlan. A felmerülő kérdések szakszerű megválaszolása nyelvészeti feladat, következésképp, ettől a történeti munkától, amely a megye működéséről szól, kellő komolysággal nem várható el. Úgy vélem, hogy a megye-jelentések nyelvészeti kutatójának számba kellene vennie a közép-európai népek egyházközségre és vármegyére vonatkozó megnevezéseit. Az eredmény talán elvezetné az összefüggések és a szótörténeti folyamatok felismeréséhez. Adalékként talán nem haszontalan itt megjegyeznem, hogy a horvát nyelvben ugyanaz a szó az alapja a plébániának (zupa), a plébánosnak (zupnik) és a vármegyének (zupanija).5 Úgy is mondhatnánk, hogy a régi horvátok ugyanúgy a megye értelmű ősi szavukkal nevezték meg a helyi egyházszervezetet és a vármegyét is, miként az erdélyi magyarok tették ugyanazt a magyar megye szóval, amikor az egyházközségre és a vármegyére egyaránt alkalmazták. 5 MARGALITS Ede 1898. L 145., II. 126. 7
