Bárth János: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban (Kecskemét, 2012)
X. A MEGYÉS MESTER ÉS TÁRSAI TERMINOLÓGIAI KAVALKÁD A deáktól a ludimagisterig A XVIII-XIX. századi székely megyék legfontosabb világi alkalmazottját, a szakrális tevékenységeket végző pap első számú segítőjét és egyben a megyebeli gyermekek tanítóját sokféle névvel illette a mindennapi és az írásos szóhasználat. Helyettese, segédje, aki elsősorban tanítással foglalkozott, ugyancsak bővelkedett megnevezésekben. A XX. század első felének magyar köznyelvében leginkább kántortanítónak nevezett értelmiségi foglalkozású személyt a XVII- XIX. századi Székelyföldön, így Csíkszentgyörgyön is, leggyakrabban a deák és a mester szavakkal jelölték. Ezekre a régies hangzású kifejezésekre fokozatosan húzódott rá a latin eredetű kántor és a XIX. század végén a tudóskodóan pontos tartalmú kántortanító megnevezés. Az úr társaságában a deák, a mester és a kántor alkalmas volt megszólításra is. Ha a jelzett századokban beszéltek, vagy írtak a székelyföldi kántortanítóról, a megyés mester, a megyés deák, a megyés kántor, a tanító mester, az iskolamester, a nagyobb mester kifejezéseket használták. A megyés jelző ebben az esetben azt jelentette, hogy a megnevezett személy nemcsak értett a deáksághoz, a tanításhoz, a kántorkodáshoz, hanem valamelyik megye alkalmazásában állt és gyakorolta is a mesterségét. A megyés jelző arra is utalt, hogy az illető személy első kántornak, vezető tanítónak számított az őt foglalkoztató megyében. A nagyobb jelző azt sejtette, hogy dolgozott mellette segédkántor, segédtanító is, a küs mester. Olyan esetekben, ha feltűnően nagy korkülönbség volt a két mester között, az idősebbik, a kántortanító könnyen megkaphatta a vén deák elnevezést. Latin szövegekben, például a XVIII-XIX. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvekben a kántortanítót a cantor és a ludimagister, magister kifejezésekkel jelölték. Nagyobb megyékben, így Szentgyörgy megyéjében is a kántortanító, vagyis a megyés mester, megyés deák mellett segédkántor, segédtanító dolgozott, aki legtöbbször fiatalabb volt, mint hivatali felettese, és folyamatosan arra vágyott, hogy egyszer maga is kántortanító lehessen. Ennek érdekében szorgalmasan tanulta és gyakorolta az orgonálást, minden alkalmat megragadott, hogy helyettesítse a kántort. Az iskolai tanítást szorgalmasan végezte, hogy jó véleményt kapjon, ha el akar távozni. Figyelte a kántorokkal kapcsolatos híreket Háromszéktől Marosszékig. Ha megtudta, hogy valahol, egy számára kedvező helyzetű megyében kántort keresnek, pályázott, és a kántorpróbákon igyekezett megfelelni a követelményeknek. A segédkántort a XVII-XVIII. században harangozó nak, küs mesternek, a hivatali szóhasználatban altanítónak nevezték. Kijárt neki a deák megnevezés is. Latin szövegekben legtöbbször az instructor és a campanator kifejezéssel jelölték. Megkaphatta a ludimagister és ritkán a preses titulust is. 357
