Bárth János: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban (Kecskemét, 2012)
3. A korai, rövidke szerződésekben túl nagy teret kapott a megyének az a biztosíték-kereső törekvése, hogy az elszegődött pásztor föltétien álljon munkába, vagy ha ezt nem tehetné, maga helyett állítson más pásztort. 4. A pásztorok idegen állatot ne fogadjanak be a csordába. Ennek érdekében a felgyújtsskor a megyebeli állatokat bélyegezni kell. A pásztorok csak megbélyegzett állatokat vegyenek át. 5. A havasi pásztorságot sok esetben a helyi katonarenden lévő székelység tagjai, lótok és gyalogkatonák vállalták. Más esztendőben a pásztorkodásban járatos helyi közrendű családok képviselői (Pintyik, Szőcsök, Urusok, Gyűjtők) kapták a megbízatást. Előfordult, hogy közeli falvakból, Menaságújfaluból, Kászonfeltízből kerültek pásztorok a lesődi csorda mellé. 6. A pásztorok vagyonukkal feleltek a csordáért. Arra az esetre, ha a pásztorok vagyona nem lett volna elég a kár megtérítésére, a megye fizetőképes kezesek állítását is elvárta. 7. A csordát Szent György napján fapr. 24.) gyűjtötték föl és Demeter napján (okt. 26.) hányták el. 8. A pásztorbér, valószínűleg évszázadokon át, a következő alkotó elemekből állt: fontban mért kenyér, ejtelben számolt gabona, aprópénzben kifejezhető bocs- korpénz. 9. A pásztorok a saját állataikként fejenként 12 szarvasmarhát legeltethettek a csordában. Emellett 4-4 kecskét tarthattak a havasban a saját élelmezésük megoldására. A marhapásztorok élete a havasban 1815 nyarán egy éjszaka szerencsétlen baleset történt a havasi csorda szálláshelyén. A megye gyűlése 1816. november 22-én és 1817. március 11-én foglalkozott az esettel. A vizsgálódás jegyzőkönyvi megörökítése némi képet ad a havasi pász- torszállásról.4'6 Az állatok hálóhelye közelében állt a pásztorok kalibája. Nem mesz- sze tőle az egyik pásztor, a bánkfalvi Bene István lófő hanyagul, kikötözés nélkül állította le a taligáját, ami egy kétkerekű jármű lehetett. Éjszaka egyszer csak derdülést hallottak a pásztorok. A taliga elindult, és gurult a lejtős terepen, egyenest a pihenő állatok felé. A szarvasmarhák veszélyt érezvén, felugráltak fekvő helyzetükből és félreálltak. Ellenben a marhákon túl kisebb csoportban fekvő bihajok a helyükön maradtak. A közibük futó taliga eltörte nemes Búza Gábor szentmártoni lakos, bébíró possessor öreg bivalytehenének lábát. A bivaly gazdája kártérítést követelt, ezért nagy ügy lett a dologból. A fenti történetben nem olvashatunk arról, hogy a pihenő csorda mozgatható kerítésben, kosárban lett volna, hiszen a guruló taliga útjába nem állt semmi akadály, mielőtt elérte az állatokat. Négy-öt évtizeddel később viszont többször is emlegettek a megye protokollumában havasi csorda kosári, vagyis olyan elemekre bontható és tovább szállítható kerítést, amelyet az állatok egyben tartására használtak. A szerkezet időnkénti továbbtelepítésére azért volt szükség, hogy a pihenő csor- 456 456 M. 3. B. 269V.-269. 184
