Bárth János: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban (Kecskemét, 2012)
vezető személyiségét, a havasbíró tisztség betöltőjét a következő latin kifejezéssel jelölték: „judicis Alpium vulgó Lesőd et Aklos”, vagyis Lesőd és Aklos havasbírája.301 1731-ben vita támadt a Szentgyörgy megyéjét alkotó Szentgyörgy és Bánkfalva helységek között az Egettvész nevű havasi terület használatáról. Korabeli megfogalmazást idézve azt mondhatjuk: „ezen egy megyebéli két falu között nevezetes contraversia ...indultatott volt bizonyos havasok birodalmi felett”. A bánkfalviak szentgyörgyi cdpokat, vagyis kecskéket foglaltak le. Reális veszélye volt annak, hogy széki bíróság elé kerül az ügy. Szerencsére, a két falu vezetői a pereskedéstől félve megegyeztek, és 1731. június 18-án széki assessorok jelenlétében hosszadalmas, írott megállapodást kötöttek.302 Az egyezmény szövegéből látszik, hogy a fentebb szerepeltetett lesődi terület 1731-ben is egyértelműen megye havasának számított. Erdejét úgy emlegették az egyezkedők, mint „a közönséges Lesőd erdejit”. A közönséges jelző az idézett kifejezésben a terület közös birtoklású voltára utalt. A megállapodás görcsös, zökkenős fogalmazású pontjai nem könnyen értelmezhetők. Néha azt sejtetik, hogy a Lesődön kívül eső havasok esetében az 1731. évi egyezménnyel kezdődött a közös megyei birtoklás. Más olvasatból az látszik valószínűnek, hogy 1731-ben csak újrarendeződtek a korábban is létezett közös havasi haszonvétel feltételei, körülményei. Mindenesetre a bánkfalviak vágya teljesült: az ő juhaik is bekerülhettek a szentgyörgyiek által szervezett nyájakba, és legelhettek a szentgyörgyiek távoli lovászói, bolondosi területein. Ugyanakkor a vitatott Egettvész is megnyílt a szentgyörgyi legeltetők előtt. A tökéletessé vált közös havashasználatot, amely a megye, mint szervezet közbeiktatásával valósult meg, kiválóan kifejezte a megállapodás egyik sarkalatos pontja: „ Minden névvel nevezendő havassok iránt egyezőnek őkegyelmek úgy, hogy mindenek bírattassanak közre, úgy az contraversiás helyek is egész megyéstől Egy másik megfogalmazás ugyancsak jól kifejezi az egyezmény legfontosabb eredményét: „Minden névvel nevezendő erdők, az köz megye határán lévők, bírattassanak közre Az 1731 utáni közel másfél évszázadban, egészen 1874-ig Csíkszentgyörgy és Bánkfalva lakosai számára bevett dolognak számított a havasok közös birtoklása és a két a falut összefogó megye havasvédő, havashasznosító szerepe. Csíkszentgyörgy megyéje, azzal, hogy havasokat, sőt bizonyos regálé jellegű jövedelemforrásokat mondhatott magáénak, nem állt egyedül a Székelyföldön. Több jeles csíki megyének voltak havasai a XVIII-XIX. században. Kiváló párhuzamként Csíkszentmiklós megyéjét említhetjük, amely a Tatros-völgy jelentős részét a sajátjának, vagyis „Szent Miklós megyéje jószágának” tekinthette. A párhuzam elsősorban a havasbirtoklás tényére vonatkozik. A havashasznosítás módja tekintetében Szentgyörgy és Szentmiklós megyéje eltérő utakat választott. Szentgyörgy megyéje a rendelkezésére álló havasokat közösségi állattartással, erdőkiéléssel, erdőbeli haszonvételek bérbeadásával hasznosította. Ezzel szemben Szentmiklós megyéjének 301 M. 1.67-68., 131. 302 A megállapodás szövegét több mint 120 évvel később, 1854-ben bemásolták Körösmény tizes jegyzőkönyveinek egyik kötetébe. A kutatás során ezt a szövegváltozatot használhattam: TA. K. 6. 63-70. 140
