Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Schőn Mária: A sajbóvasárnaphoz kötődő népszokások a sváb Hajóson
A NAPBEZÁRÁS SZOKÁSA (D SANNEISPIARRA) Az áldást hozó nap tisztelete a germán népeknél is elevenen élt. A sajbózás szokásához hasonlóan a nap bezárásának hagyománya is a régi napkultusz maradványának tekinthető.13 Az egyik adatközlő a napbezárás szokásának gyakorlatát a szentestéről, tehát a téli napfordulóról tudja. A napbezárás lehet egészen hétköznapi jelentésű. A napot mindennap bezárja a hajósi ember, amikor befejezi napi munkáját: Este bezárjuk a napot. Ha fájront van, akkor a nap be van zárva. A sajbóvasárnapon azonban a nap bezárásának más, különös jelentőséget tulajdonítottak. Ezen a napon fontosnak tartották, hogy a parasztudvar minden állatát a naplemente előtt megetessék, és ólját becsukják, lezárják a portát is, és maguk is nyugovóra térjenek. Aki ezt a munkát nem végzi el napszállta előtt, az a következő esztendőben számolhat a negatív következményekkel. A legenyhébb, hogy egész évben sose fogja tudni időben befejezni a munkáját, és sose fekhet le idejében. Ha az ember nem zárja be a napot, akkor az ember egész évben későn megy haza a munkából, de ha bezárja a napot, akkor idejében jár majd haza egész évben. Súlyosabb következmény az, hogy az állatokkal nem lesz szerencséje. Sokan csak a tyúkok bezárásáról tudtak, azt a munkát végezték el. Ők példának azt említették, hogy nem lesznek kotlói annak, aki elhanyagolja e napi esti teendőjét naplemente előtt. A következő két magyarázatból azonban régi korokból ismert mitikus fenyegetést hallani ki, olykor a bibliai csapásokhoz hasonlatosakat. A tyúkokat sajbóvasárnapon még naplemente előtt kell bezárni, mert ha nem tesszük, azzal akkor a napot zárjuk be. Akkor azt mondtuk: Most bezártuk a napot a tyúkólba vagy a disznóólba vagy a kacsaólba, most ott van benn. (Szeitz Jánosné Fuszenecker Erzsébet 1928.) A másik magyarázat nem egészen érthető, mint minden olyan esetben, mikor az emberek igen régi gyökerekre visszanyúló hiedelmekről szólnak - ám a végzetes következményt így is félelmetes kihallani: Sajbóvasárnapon korán kell estét csapni, mert be kell zárni a napot, hogy egész évben ne kelljen olyan korán fölkelni. A napnak nem szabad olyan forrón tűznie, mert akkor száraz lesz az év. Akkor hét terméketlen év következik, majd hét termékeny év. És ezért zárták be a napot. Akkor korán be kell csukni a házat, és mindent be kell zárni, akkor volt nap, nincs nap, akkor már nincs ereje a napnak. (Dinier Józsefné Papulauer Jusztina 1928.) A napbezárás szokása eszébe juttatja az embernek az egyik hajósi gyermekmondókát, amely sok szempontból jelentős. Kicsiny formájában mitikus ismereteket foglal öszsze, például az élet fonalát fonogató három babáról (Docken, melyek a középkorban még szellemlények, boszorkányok voltak). A negyedik, még titokzatosabb baba a szent napot egy pincéből ereszti ki. A nap bezárásának, eltűnésének valamint a mélyből való kiszabadulásának, kiszabadításának hiedelemköre archaikus hagyományokra vezethető vissza. D Sann scheint, s Vegili greint, hockid andr am Lada, spennt a Peppili Fada, d Muattr gabt die bada, A nap ragyog, a madár jajong a deszka alatt valahol, gombolyag cérnát szövöget, anyánk mostan fürdőzget, 13 SCHMIDT, Heinrich 1929. 196. 72
