Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Mészáros Márta: A házi sütemények készítésének és fogyasztásának változásai Hajóson a XX. században
Az 1970-es években megjelent Hajóson a cukrász, mint a süteményt hivatásszerűen készítő mester, és befolyással volt a település süteményfogyasztási szokásaira. III. időszak (1980-90-es évektől napjainkig) - Az 1980-as évektől újabb változás figyelhető meg, amely már más minőséget és mennyiséget mutat a sváb községben a süteménykészítés területén. A „könnyebb” krémes, tejszínes, joghurtos sütemények megjelenése jellemzi ezt a korszakot, valamint a sütés nélküli édességek nagymértékű kedveltsége. A hagyományos sült tésztákat már csak a legidősebb korosztály tudja készíteni. Az előző időszakhoz képest viszont kevesebb süteményt készítenek már az ünnepek alkalmával is. E korszakok szerint mutatom be az új sütemények jelenlétét és változását a XX. század második felében a hajósi németek körében. A süteménysütési szokások vizsgálatánál fontos szempont volt még, hogy megfigyelhető legyen a generációk közötti kapcsolat, az ismeretek átadását, a folytonosságot az adatközlők családjában nyomon lehessen követni. Az új sütemények térhódítása mellett azonban a hagyományosnak tartott hajósi sváb édes tészták megőrzését, örökítését és megtartását is figyelemmel kísértem. I. IDŐSZAK - AZ ÚJ, CUKROS SÜTEMÉNYEK MEGJELENÉSE HAJÓSON AZ 1930-40-ES ÉVEKBEN A két világháború közötti időszakban a hajósi asszonyok még készítették a családban őrzött és megtanult sült tészták különféle változatait. E témakör egyik első gyűjtője Bereznai Zsuzsanna volt, akinek kutatásából csak az ide vonatkozó hagyományos hajósi sváb sült tésztákat emelem ki: A hétköznapok kedvelt eledele volt a Flutta, amelyet tört főtt krumpliból készítettek, tojással és liszttel összekeverve a lágy tésztát tepsiibe téve a kemencében sütötték meg. Emellett kedvelt volt a Palatschinte, a palacsinta, amelyet a leggyorsabban és a legváltozatosabban lehetett elkészíteni. A palacsintatészta különböző sűrűségű masszájából készülhetett a zsírban sült Liwenzla, Taalkrla, a tarkedli, valamint az élesztővel felfuttatott tepsiben sült Pitte, tejes pite. Kedvelt pénteki étel volt még az Amgrias, a „kevert” néven ismert császármorzsa, melyet eredetileg sósán készítették és savanyúsággal fogyasztották. A vasárnapra, különböző alkalmakra és ünnepekre készített sült tészták között tartották számon a Strúdlit, a rétest, a Knollapittet, a túróslepényt, a kelt kalácsot, a Beiglit, amelybe dió helyett néha tökmagot is tettek. Készítettek még Annakipflt, dióval vagy mákkal töltött kelt kiflit, illetve Brannakipflt, „kútban kelt kiflit”, melyet az alföldi tájak magyar népe vízenkött vagy vízenkullogó néven ismer. Igen régi süteménynek számít a téli időszakban, disznóvágáskor készített hájas tészta, a Schmerkipltjer, Schmearletschla, Schmerkrahpa, Hajóson alkalmanként élesztővel is készítették. Farsangkor fánkot sütöttek, amelynek neve agheflidi Kiachla volt, sőt nagyböjt első vasárnapját fánkvasárnapnak nevezték, ekkor minden háznál korongfánkot, Schaiblakiachlát sütöttek.3 E sült édes tészták tehát általánosan ismertek és kedveltek a két világháború között, amelyeket az általam vizsgált családok is készítettek. Az 1920-as és 1930-as években született hajósi asszonyok nagy része úgy emlékezett vissza gyermek- és fiatal lánykorára, hogy az édesanyja és a nagyanyja is szívesen sütött, tőle „tanulta”, vagyis inkább 3 BEREZNAI Zsuzsanna 2004. 425-444. 54
