Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Bereznai Zsuzsanna: Kulináris ízlés és mentalitás. A hajósi sváb hagyományos paraszti konyhák ízvilága
A Flutta a hajósi svábok kedvelt étele volt, melyet kemencében vagy sütőben sütöttek meg. A tésztáját úgy állították össze, hogy a főtt tört krumplihoz lisztet, tojást, tejet és a krumpli főzőlevének egy részét adták hozzá - nokedlihez hasonló tésztát állítottak össze. Majd zsírt melegítettek, a kanalat belemártották a zsírba, azzal kivettek egy adag tésztát, és ujjnyi vastagon belenyomkodták a kizsírozott tepsibe. Amikor kisült, szépen szétváltak a belekanalazott darabok. A császármorzsa (Amgrias, Amgriahrts) a hajósiak kedvelt étele volt, melynek alapja a sűrű palacsintatészta. Hajóson a császármorzsa nem édes tészta vagy desszert volt hagyományosan - a Kaiserschmarren szót sem ismerték -, hanem csak sósán készült, és savanyított paprikát vagy dinnyét ettek hozzá. Hétköznapi étel volt, hústalan napokon fogyasztották, amikor egy-egy tartalmas leves volt az első fogás. Több változata is ismeretes volt: egyesek finomra reszelt nyers vagy áttört főtt burgonyát tettek a tésztába, mások kukoricaliszt hozzáadásával édesítették. A hajósiak nem ismerték a kelt palacsintát, de a tejes pitét (Pitte) csak kelt palacsintatésztából sütötték. Ugyancsak kedvelt volt a Briaschtr nevű tejes pite, amelyet ritkán készítettek, mivel föcstejből, az ellés utáni első tejből készült, de nem a legelsőből. A fánk (Kiachla, agheflidi Kiachla) kerekre szaggatott, zsírban kisütött kelt alkalmi tészta volt hagyományosan, melyet fánkvasárnapra sütöttek. Az I. világháború után azonban ez a szokás kihalt, s ezt követően a pénteki meleg étkezés második fogása lett. Ezt a közismert fánkot a szakácskönyvek szalagos fánk vagy bécsi fánk néven említik - a magyarok jellegzetes német ételnek tartották, addig a hajósiak a csörögefánkot magyar specialitásnak tekintették, ők is megkedvelték. A hájas tésztát (Schmearletschla) Hajóson nagyon régi ételnek tartják, melyet a disznóvágásnál nyert hájból készítettek. Valódi hajósi specialitás volt a mustos pite (Moschtlekwaripitte), a piskótatészta változata. Kétféle mustlekvárt is készítettek Hajóson, s nagyon kedvelték a mustlekvárba tunkolt kenyeret egy könnyű vacsorára. A máié, a kukoricalepény (Prosche) a hajósi parasztok jellegzetes téli étele volt. Hagyományosan nem tettek bele cukrot sem, hiszen ez a szegények csemegéje volt, cukorra nem tellett — ennek ellenére édes jellegű volt az étel. Az édes íz kedvelt volt a hajósiak számára is, azonban ritkán éltek vele. Még a lakodalmi ételsor végén sem volt semmiféle édesség a XX. század közepéig. Az 1950-es évek előtt sem édes köleskása, sem egyéb édes tészta vagy sütemény nem volt a lakodalmakban. Később, aki tyúkot vitt a lakodalomba, az vitt egy tálca süteményt is. Az 1970-es években többnyire csak sós kiflik és perecek voltak, s az 1980-as években divatba jöttek a különféle aprósütemények és a torták is.6 7 A BOR (DR WEI)1 Uhna Wei ka ma leaba, abr sei itt, azaz: ’Bor nélkül élni lehet, csak meglenni nem’ - tartja a hajósi közmondás. A XX. század közepéig a hajósiak kétféle bort csináltak. A jó bort (Wiatwei), amit eladtak, vagy ünnepi alkalmakra tartogatták: a lakodalmas bort (Hochzaitwei) és a vir6 BEREZNAI Zsuzsanna - SCHÖN Mária 2006. 165-242. 7 BEREZNAI Zsuzsanna - SCHÖN Mária 2011. 49
