Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)

Bereznai Zsuzsanna: Kulináris ízlés és mentalitás. A hajósi sváb hagyományos paraszti konyhák ízvilága

Friss zöldségekből is főztek levest: főleg vegyes zöldséglevest, zöldborsó-, zöld­bab-, burgonya- és paradicsomlevest. A nyári zöldborsólevest annyira kedvelték, hogy a borsószezonban mindennap azt főzték. A hajósiak ízlésének az a zöldborsóleves felelt meg, mely jó sűrűre lett főzve: sok borsóval és sok csipetkével vagy nokedlivel, szinte kásaleves sűrűségű és szép piros színű volt, nem sajnálták belőle a fűszerpaprikát. A hajósi svábok a fűszerpaprikát már új hazájukban ismerték meg, s igen hamar megkedvelték. A „svábos” fehér levesekkel szemben hamar elfogadták a „magyaros” ízlést, sőt ízlésüket teljesen átformálta ez a fűszernövény. A fehér, színtelen leves már nem felel meg ízlésüknek, pedig többnyire csak egy-egy csipet paprikát tettek a levesek­re, mártásokra, főzelékekre. Noha a csipetnyi paprika lényegében nem befolyásolta az étel ízét, inkább a látványra vonatkozó sajátos elvárásról, ízlésről van szó. A hajósiak a fűszerpaprika nélküli levesekre azt mondták, hogy tota Suppa (’halál-leves’), Totakopf (’halálfej’) vagy Totafarb (’halotti szín’) - így fejezték ki lesújtó véleményüket. A legnépszerűbb és leggyakoribb hétköznapi étel a krumplileves (Krampiara and Knepfla) volt, mely sok nokedlivel vagy csipetkével készült. A fő elvárás: olyan sűrű le­gyen, hogy megálljon benne a kanál! Néha kolbász is kerülhetett bele. A húslevesek sorában a tyúkhúsleves és a téli időszakban fogyasztott orjaleves volt a legkedveltebb. A disznóvágásból származó orjából ízletes levest főztek, egy darab fris­sen töltött kolbászt is tettek bele, hogy fokozzák az ízhatást - ettől kis piros gyöngyök díszítik a leves tetejét. A sonkalevest (Schankasuppa, schweinana Suppa) sváb specialitásnak tartják Ha­jóson is, de nem volt olyan általánosan kedvelt, mint az orjaleves. Csak egy tenyérnyi füstölt sonkaszeletet használtak fel hozzá, ellenkező esetben túlságosan tömény lenne a leves. A disznóhúsból készült fehérleves (schweinana Suppa mit Sulat), ’disznóhúsleves salátával’ ugyancsak a hajósi svábok sajátos ízlését tükrözi: a nyers fejes salátát ecettel és sóval ízesített forró vízzel öntötték le, majd frissen sült szalonnapörcöket adtak hozzá - ezt az öntött savanyú salátát fogyasztották a húsleveshez. Igen régi hagyományokra visszanyúló ízlésvilág őrződött meg abban a szokásban, hogy a hajósi svábok a „tömény” húsleveseket és a „nehéz”, kásaszerűen sűrű bab- és krumplileveseket különféle módon savanyították. A húslevesek savanykás gyümölccsel és egyéb savanyú ízhatású hozzávalókkal való ízesítése középkori-újkori hagyományt idéz. Egyes hajósi családok asztalán a tavaszi és a nyári időszakban a szárazbableveshez mindig fel volt tálalva az öntött fejes saláta. Amikor a bablevest fogyasztották, ettek hozzá egy kis salátát is. Mivel télen nem volt fejes saláta, akkor egy-egy falat savanyított paprikát haraptak hozzá. De nemcsak a bableveshez, hanem a krumplileveshez is illett ez a savanyúság. Az is elterjedt szokás volt, hogy a vasárnapi húslevesbe - melynek levesbetétje a tészta volt - egy-két kanálnyi savanyított káposztát tettek bele. A XIX. század végén, a XX. század elején született generációk ízlését jellemezhetjük ezzel az ízesítési móddal. Az emberek úgy emlékeznek rá, hogy a káposztával savanyított húsleves nagyon finom étel volt. A nyári időszakban a háziasszonyok egy egész paradicsomot is belefőztek a húslevesbe. A gulyáslevest a magyaroktól tanulták, s főleg a csirke- vagy kakasgulyás volt szo­kásban, mint Kalocsa környékén. A halászlét azonban nem kedvelték meg. 47

Next

/
Thumbnails
Contents