Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Fodor Ferenc: Bátyai ártéri erdők, gyümölcsösök és a szilvaőrzés
szálláshelye a hónapokig kinn tartózkodó, hagyományos öltözetű öregembernek, aki ott főz, csak vasárnap kap otthonról ebédet, és nemcsak őrzi, de fel is szedi a fákról lehullott gyümölcsöket. A szállás-épület pedig helyszíne az idős emberek összejövetelének és a mesélgetésnek is. „ Volt nekünk egy tanyánk, szállásunk. Nagyapám cseresznyeéréstől szeptember 8-áig kinn lakott. Volt alma, körtefa, szilva. Mindig különböző gyümölcsök. Vasárnap mindig veszekedtünk, hogy ki viszi ki neki az ebédet, mer addigra el vót készítve a gyümölcs, amit úgy reggelenként összeszedett, ami már megérett. Dinnyét is vetett. Az is vót sok a határba. (Hétközbe, ahogy kijártunk dolgozni a határba, olyan jó ebédeket főzött a szabadtűzön.) Mikor kivittük az ebédet akkor ők ott többen vótak. Nénik, bácsik és szerettek ott meségetni. A tanya körül volt vagy tizenkét hold föld. (A tanyában) volt egy szoba meg a jószágnak istálló, ha kimentek dolgozni kocsival. Mi is sokat ott játszottunk. Mesélni az istálló előtt szoktak. Ha jött a zivatar, mindenki oda menekült a környékről. Ott is elkezdtek mesélni, mer több olyan idős bácsi vót. Bőgatyába pántos szandálba, fehér üngbe, kékfestő kötőbe (voltak). Szabadtűzön készült az ebéd, vót ott kukoricasütés is. Szeptember 8-ára haza kellett jönnie. Addigra le kellett szedni [az almát]. ”51 A szintén nagy mesélő, Marokity B. István elmondta, hogy hol tanulta meséit: „Még gyerekkoromba, mikor szilvákat őriztünk itt a szállásokon. Az öreg Gerjeni bácsi mesélte ezt, a Gerjeni Jóskának az apja (Vince). Idős bácsi vót má a gyerekek között. Az ö gunyhójába szoktunk aludni is. így meségetett este, néha éjfélig is. (Kik őrizték a szilvát?) Gyerekek. U meg öreg vót. Vótak olyan kis lánykák is. Többször ott a gunyhójába aludtunk, ha tán valami rossz idő vót, ott szoktunk meghálni a gunyhójába. ”52 Harangozó István szintén jó mesélő volt. Ő meg Miklosity Szőke Józsefre emlékezett. „A Szőke családnak vót egy nagypapájuk, azoknak meg szilvásuk vót szálláson. Valamikor ez a szilvaőrzés nagy divat vót. Mi gyerekek alig vártuk, hogy ki tudjunk menni a gunyhóba. (Kinn is aludtak?) Kinn. Vittünk pokrócot, én például dunyhát is vittem magammal. Ott is főztem magamnak, úgy hogy nem jártam haza kosztra. Vittem kenyeret. 10-11 éves vótam. Amíg iskolás vótam. Egyedül laktam a gunyhóba, de vótak szomszédok. Ötven méterre, száz méterre egyik a másiktul vótak a gunyhók. Vótak társak, akikkel szórakozott az ember. Játszottunk. Többnyire nem is nagyon őriztük mi a szilvát, hanem a játék ment jobban. A B. Nagy Lukács (az uradalmi csősz) gyereke is társult hozzánk. Az öreg má nap közbe mondta: Gyerökök, szöggyetek össze kórót, fát, amivel este szoktunk tüzelni. Ez nem csak egy este vót, hanem számtalan este. Míg kinn vótunk, majdnem minden este tűz vót rakáson. Ha itt nem, akkor ott. Kinn a szabadban a gunyhó előtt raktak tüzet, azt ültük körül, s ottan beszélgettünk. Sokszor mesélt nekünk az öreg ó hosszú meséket meg micsodákat. Egyször, emlékszök rá, hogy valahogy nem vót kedve az öregnek meséni. - Nagypapa, meséjjen! - Hát nem akarok, nincs kedvem meséni. Mi meg könyörögtünk neki. - Na jó van hát akkor mesélök. ” Ezután elkezdett egy csalimesét, de rövidesen abbahagyta, mert — mint mondta — addig nem lehet folytatni, míg az a rengeteg mesebeli juh át nem megy egyesével a hídon. „ Vótak szilvaőrző gunyhók - mesélte Miklosity Szőke Pál. Nagyapával őriztük a szilvát. Mink nappal vótunk, ő meg éjjel. Subába tűznél főztük a halat. Mentünk pecálni. Vagy főztünk keszőcét, kiszelicát. Fatálbul öttünk.”53 51 Ak.: Szabó Lászlóné Gerjeni Anna 67 é. 1978. 52 Ak.: Marokity B. István 68 é. 1965. 53 Ak.: Miklosity Szőke Pál 62 é. 1972. 173
