Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Fodor Ferenc: Bátyai ártéri erdők, gyümölcsösök és a szilvaőrzés
A szilvaőrző kunyhók világa, az ottani élet valami csábító egzotikumot, titkokat jelentett a falu népe, s főképp a fiatalok számára. Egy primitívebb, de természetesebb közegbe, életformába kerültek annak résztvevői. A kunyhóban földbevert cölöpökre ácsoltak dikót, ugyanúgy készült a kunyhó előtti pad is. Ágyneműnek megtette a pokróc vagy a suba is, de néhol a háztól vittek ki ágyat, ágyneműt. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy sok hiedelemmonda cselekményének színhelyei lettek. Meséltek például olyan szilvaőrző öregemberről, akit a gyümölcsfához vágott az előtte megjelenő kísértet-menyasszony. (A kisasszony hiedelemalak.) „Ahogy őrizte az öregember a gyümölcsöst, egy menyaszszony jelent meg előtte. Azt kérdezte tőle, tud-e az öreg bácsi olyan embert, aki nősülni szeretne. Azt mondta, hogy nem tud. Aztán a menyasszony a cseresznyéhez vágta azt az öreg bácsit. Aztán otthagyta és eltűnt. ”54 Sok helyen a fák között, a kunyhók közelében álltak a gyümölcsnél sokkal értékesebb gyékényből font csücskös méhkasok. Az ötvenes években még láttam a határbeli gyümölcsösben templomból kiselejtezett szent faszobrát is kaptárként. A tudós méhész hiedelemkor néhány helyi mondája szintén a szilvaőrző kunyhók világához kötődik. A következő mondák mindegyike családi hagyományt őriz. „Almánk vót szálláson valamikor, osztón a dedó őrizte az almafát. Meg vót méhecs-ke is. És egy éccaka ... odaragadt a kaptárhoz a kezük. Nem bírtak sehova se menni. Az az ember, aki itt vót, mondták, hogy boszorkány. - No, mit akartok az éjjel csinálni? Akartok mézet? Méz köll nektek? Majd adok én nektek! Nem mentek sehova se! - A, bácsikám! - sírtak. Eresszen el engöm! Akkor oszt szépen a kezüket levötte. Eleresztötte. Addig ott vót a kezük, míg a dedó oda nem mönt, azok szépen könyörögtek neki. Azt mondta: - Most menjetek haza. ”55 „Egyszőr a dédöregapámnak a nagyapja vásárra möntek éccaka kocsival. Ahogy mönnek, egy gunyhónál möglátnak egy méhkast. Gondónak egyet, ellopják a mézet. Fogják magukat mind a ketten, fölemelik a méhkast. Akkómöglátták benne a mézet. De nem bírták kivonni a mézet, mer a kezük odaragadt a kashoz. Se a kezüket nem bírták elvonni, se a méhkast vinni. Nagyon sokáig álltak. A gunyhóba ott aludt egy babonás öregember. Az tudta, hogy ott vannak az embörök, de nem akart kigyúrni. Mikor ez a babonás embör is mögunta a várakozást, kijött a gunyhóbul. Rájuk kiabált: - Mit akartok tik itt, csibészök? Rögtön pucojjatok innen! Akkor bírták csak elengedni a méhkast. Ujan sokáig ott várakoztak. Mikó elmöntek, vége vót a vásárnak. ”56 A szállási csárdás, Bencze Miklós gyerekkorában a nagyapjával hetekig őrizte a szilvát. Kinn is aludt a kunyhóban. A csillagos ég alatt, a nagy csöndben, a titokzatos fák között a nagyapjától hallott sok-sok hiedelemmonda hatására látni és hallani vélte a boszorkányok éjszakai vonulását. „Hát vótam szilvát őrizni a nagyapámmal. És egyszeresük mintha zene gyütt vóna. Azt kérdeztem az öregapámtul:- Vajon mi ez, nagypapa?- Hallgass, ne beszélj semmit! Hallgass! Megin csak arra mennek. Hun ide, hun oda. De ahányan vótak - nem láttuk hányán vótak - de három vagy négy féle hangon szólt a zene. Úgy hogy míg azok át nem mentek, öregapám befogta a számat, hogy ne is mozduljak. 54 FEHÉR Zoltán 1975. 739. 55 Ak.: Zsebics Józsefné 81 é. 1969. 56 Ak.: Argat K. József (egykori öregbíró) 65 é. 1965. 174
