Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Fodor Ferenc: Bátyai ártéri erdők, gyümölcsösök és a szilvaőrzés
viszont mindig szilvaőrző gunyhónak nevezték. Egy érdekes bátyai rác szövegű párosító népdalban Dudás Maricát éneklik ki, aki dinnyét vagy libát őriz a kereszt mellett, s kedvesét várja, illetve arra gondol. A dalszöveg azt látszik bizonyítani, hogy a dinnye-, illetve libaőrzés alkalmat adott a szerelmesek találkozójára.44 A bátyai szilva, illetve gyümölcsőrzés - legalább is a XX. században - a túl a dunai szőlőőrzéstől azonban éppen abban különbözött, hogy nem teremtett alkalmat a párválasztásra, a fiatalok közti szerelmeskedésre. Erről sem a népi emlékezet, sem egyházi írásos források nem tudnak. Marokity Istvánná Guzsván Anna emlékezéséből kiderül, hogy a túl a dunai hálótanyákon szokásos szabados viselkedésről szó sem volt, bár évődtek egymással a fiatalok: „Az 1940-es években szilvaérés idején reggelenként öt-hat nagylány barátnőmmel bandástul mentünk ki a legelőn a szállási szilvaőrző gunyhókba. Ott főztünk is maguknak bográcsban. Este ugyanúgy jöttünk haza. Éjszakára nem maradtunk kinn. Közel voltak egymáshoz a kunyhók, ezért gyakran összejöttünk egyiknél, másiknál. Ha a közelben meg legények őrizték a szilvát, nem egyszer elloptuk azok bográcsát és elfogyasztottuk a benne főzött ételt. ”45 Tehát nem aludtak kinn. Naponta jártak ki, mint korábban az állatteleltető téli szállásokra télvíz idején a férfiak.46 47 A már idézett életrajzíró parasztasszony Vida Miklósné Farkas Margit a szilvaőrzésről is megemlékezett. Ki nem mondva is sejtteti, hogy a gunyhókban ott is aludtak. „ Minden őszkor szoktunk szilvát őrizni. Nagyon sok helyen nádkunyhókat csináltak, mellettük minden este tüzek égtek. Kivittük a kotlósokat, kutyákat. Vaslábon szoktunk főzni lekvárt meg levest. Mindenkinek volt kis viharlámpája.”*1 Markó Tamás a XX. század elejére visszaemlékezve azt mondja, hogy a szilvaőrzés a munkaképtelen öregek feladata volt, ám a kunyhóknál ők mégiscsak dolgoztak, esténként mesélgettek, s a legények is meglátogatták őket: „Aki nem munkára való, az ment ki. Asszony csak nappalra mert kinn maradni. Kivitte a kotlát, mint a katonák, tábori tűzhelyet ástak, ott tüzeltek. Kipattogtatták a szilvát, és vagy az ember vagy az asszony főzte a lekvárt. De csak úgy szórakozásbul is este tüzet szoktak rakni gazbul. Összegyűltek a szomszédok, de még a legények is elgyüttek, hogy egyenek egy kis szilvát. Meségettek. ”48 A falu nyomorék fűzfapoétája, Fekete Ferenc mesélte: „Együtt őriztünk a Gregority János bácsival. 0 cseresznyét, én pedig földiepret őriztem ötvenötbe. Akkó mesélte.*9 A mindig tréfálkozó Markó Marci bácsi nyár végén már semmit nem akart dolgozni. Folyton azt mondogatta: gyűjti az erőt a szilvaőrzésre. No, ott aztán nem kellett megszakadni a munkában. ”50 A nagy meserepertoárral rendelkező jómódú (negyven holdas) Gerjeni Vince unokája, Szabó Lászlóné Gerjeni Anna a 30-as évek gyümölcsőrző szokásáról szóló emlékezésében látjuk a régi jószágteleltető istállót, amely már csak alkalmi istálló, de huzamos 44 FEHÉR Zoltán: Két bátyai pentaton dallam. (Kézirat) A dalnak különböző szövegű 8 variánsát gyűjtöttem. Kis hangterjedelmű, kis szótagszámú, minden sora első fokú zárlattal, AABA szerkezetű, dunántúli pentaton, mazurka ritmusú. Egy variánsának szövegében halvány utalást találunk az erdőre. A jávorfa (!) alatt borozgató legényt a szeretője csókolja. A „lilili”-zés állatterelő vagy a madarakat elijesztő kiáltás. 45 Ak.: Marokity Istvánné Guzsván Anna 82 é. 2011. 46 FEHÉR Zoltán 1996. 135. 47 FEHÉR Zoltán 2005/a. 68. 48 Ak.: Markó Tamás 82 é. 1969. 49 FEHÉR Zoltán 1986. 189. Ak.: Fekete Ferenc 42 é. 1964. Az apám keresztelője című hazugmesét mondta el. 50 Ak.: Kelemen Imre 76 é. 2001. 172
