Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Fodor Ferenc: Bátyai ártéri erdők, gyümölcsösök és a szilvaőrzés
FEHÉR ZOLTÁN BÁTYAI ÁRTÉRI ERDŐK, GYÜMÖLCSÖSÖK ÉS A SZILVAÖRZÉS A PARASZTÉLET NÉHÁNY NŐI TEVÉKENYSÉGE A csősz régen főképpen éjszaka teljesített szolgálatot. A szőlő- és gyümölcsőrzés azonban állandó helyszínen való tartózkodást igényelt, mert érés idején nemcsak a tolvajoktól, hanem a seregélyektől is védeni kellett a termést. Katona Imre írta a Sárközről szóló kismonográfiájában, hogy „a régi vízi világban hatalmas madártömegek keltek útra az érésben lévő szőlőt megdézsmálni'’} Ezért alakult ki a szőlő- és gyümölcsőrzés szokása. Tudjuk, hogy ilyenkor a szőlőőrző kunyhókban, a hálótanyákon kinn tartózkodó lányok időnként zajkeltéssel, hujákolással űzték el a termést dézsmáló madarakat, de ezzel egyúttal felhívták magukra is a legények figyelmét. Ne felejtsük el, hogy e termények érése augusztus közepétől szeptember közepéig tart, s ez éppen az az időszak, amikor a parasztélet íratlan rendje szerinti a folytonos nehéz munkában egy kis szünet áll be. Ilyenkor már túl vannak az aratáson, cséplésen, már kapálni sem kell. A parasztember azonban sohasem ismerte a tétlen henyélést, az önfeledt semmittevést, ezért ebben az időszakban olyan tevékenységet végeztek, ami nemcsak hasznos, de kellemes időtöltés is. Ilyen volt a nyárvégi nagymosás. A kocsira felrakták a télen szőtt vásznat, a pokrócokat, a szennyes ruhát, a ringittókat, s a család apraja nagyja a szekérre ülve a Dunára ment. Itt aztán a nők egy szál pöndölyre vetkezve - félmeztelenül - nekiláttak sulykaikkal a mosásnak, a férfiak pedig a lovakat fürösztötték meg, ám közben maguk is megfürödtek, úszkáltak. A család kutyája is megmártózott.1 2 Ugyancsak ebben az időben őrizték a kis- és nagylányok a reggelenként legelőre hajtott felcseperedett libafalkákat, hogy be ne tévedjenek a veteményekbe.3 A nyárvégi tennivalókat tehát elsősorban nők végezték. Hasonlóképpen a téli „munkaszünet” idején rendezett fonók főszereplői is nők voltak. Nem csoda, hogy mindkét folyamatos társas munkaalkalom odacsalta a férfiakat is, főképpen a fiatalokat. A téli fonó valamint a nyárvégi szőlő-, gyümölcs- és libaőrzés egyaránt lehetőséget adott párok kialakulására, szerelmek születésére.4A szőlőőrzést egy XVIII. századi küllődi plébános így kárhoztatja: „Ahány szőlőskert van, annyi eladólány őrzi azokat, akikhez az ifjak szabadon odatársulhatnak,”5 A szőlőőrzés szokása Bárth Dániel szerint ismert volt a tolna megyei Sárközben, a Duna mentén, Hegyalján, Veszprém megye déli részén, Szlavónia magyar falvaiban, a Drávaszögben, a sokác-német lakosságú bácskai Küllődön (Kolluth), valamint a szintén délszláv Béregen és Szántován (Hercegszántón).6 Andrásfalvy Bertalan a szokást a Sárköz 1 KATONA Imre 1962. 154. 2 FEHÉR Zoltán 2005/b. 398. 3 FEHÉR Zoltán 2005/a. 60. 4 A női munkák, mint a szerelmi kapcsolatok alkalmairól lásd: ERDŐS Jenő 1937. 5 BÁRTH Dániel 2003. 113. 6 BÁRTH Dániel 2003. 85-121. 167
