Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Ferkov Jakab: A Mohácsi-sziget nyugati részének benépesülése
Ami a nyugati oldalt illeti, közvetlenül a part menti részeken inkább a sokácok laktak, délebbre haladva (Paprét, Sárhát) már vegyes összetételű a lakosság, kelet felé haladva pedig Élesd, Riha és Homorúd - különösen 1930-ra - már német többségű lett, bár Élesden még az 1940-es években is olyan jelentős volt a sokácok száma, hogy délszláv nyelvű iskolát nyitottak a számukra.13 A foglalkozásbeli összetételnél hasonlóan vegyes képet láthatunk. A legintenzívebb gazdasági-munkakapcsolat a város és a sziget Duna közeli része között alakult ki. Itt a nyugati sávban főként olyan tevékenységet folytattak, amely mintegy kiegészítője volt a városi paraszti termelőmunkának. Alsó- és Felsőkanda kifejezetten a 10 kh-on aluli kisbirtokok viszonylag sűrűn lakott területe volt. Az itteni tanyákon a nem agrárfoglalkozásúak aránya (Püspök-puszta kivételével) az egész szigeten a legnagyobb volt. Ezek döntő többsége is az egyéb kategóriába sorolt foglalkozásúak közé tartozott, bár az ipar is több embert foglalkoztatott a szigeti átlagnál. Akik a mezőgazdaságból éltek, azok önálló kis- és törpebirtokosok voltak, és az egykori szállásterület apró parcelláin a sokácok nagyhozamú kertészkedést (főleg káposztatermelést), gyümölcstermelést folytattak, a kukoricatáblák pedig az eladásra is tenyésztett sertések eleségét szolgáltatták. Alsó- és Felsőkanda jelentős szarvasmarha-tenyésztéséhez a gát és a Duna közötti füves terület, meg a fokok menti rétek szénája adott takarmányalapot. A sokácoknak a sziget északnyugati részén való területi helyválasztásukban közrejátszott az is, hogy nekik a városban volt saját révük, tehát az ő városrészükből könnyebb volt a sziget megközelíthetősége. Annyira előnyben részesítették például Felsőkandát, hogy 1910-1930 között fokozatosan megvásárolták az itt lakó németektől a birtokokat, akik inkább a városi oldalon vagy a sziget belsejében vettek helyette földet.14 A városi komp szigeti kikötőjéhez legközelebb fekvő Porond és Paprét viszonylag kevés önálló gazdájának egyharmada 10 kh felett gazdálkodó középparaszt volt, és birtokaik megműveléséhez cselédek és napszámosok munkáját is igénybe vették. Az agrárlakosság felét azok a nincstelen földmunkások tették ki, akik innen más dűlőkbe is eljártak dolgozni. A Dunához még szintén közel fekvő Sáros lakóit is - kevés kivétellel - a mezőgazdaság tartotta el, de ezeknek csak jó fele élt meg saját földjéből, viszont a többieknek a megélhetését is segítette a házak körüli kert és az állattartás lehetősége. A várostól már távolabb fekvő Élesdre ugyancsak a kisbirtokosság volt leginkább a jellemző, míg Rihán már jelentős számú közép- és módos paraszt is élt. Ez utóbbi tanyaközpont foglalkoztatottainak 12%-a az iparban és egyéb pályán dolgozott. Homorúdon a földbirtokok több mint 20%-a haladta meg a 10 kh-t, itt cselédet alig tartottak a módosabb gazdák, inkább csak a mezei munkák dandárja idején fogadtak fel napszámosokat.15 Ezt a tanyavilágot igazából még második világháború utáni rendszerváltás sem tudta átformálni, felbomlását az 1956-os tavaszi, azaz az ún. jeges árvíz okozta. Ez a súlyos természeti tragédia a mohácsi és a bácskai telepeseknek a természettől - fáradságos munkával - elhódított egykori tulajdonát, illetve a vályog és vertfalú épületek tömegét döntötte össze. Az árvíz lehúzódása utáni újjáépítésnél az állam már a jobban védhető nagycsoportos, falusias településtömörülések építését támogatta, az összedőlt házak fel-13 FERKOV Jakab 2003. 121-123. 14 ERDŐSI Ferenc - LEHMANN Antal 1974. 328. 15 ERDŐSI Ferenc - LEHMANN Antal 1974. 331-334. 125 I
