Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Ferkov Jakab: A Mohácsi-sziget nyugati részének benépesülése
FERKOV JAKAB A MOHÁCSI-SZIGET NYUGATI RÉSZÉNEK BENÉPESÜLÉSE Mohács lakossága a pécsi püspökkel, aki egyben a város földesura volt, közösen használták a szigetet egészen az 1880-as években végrehajtott elkülönözésig, amelyen mint árterületen a földhasznosítás uralkodó módja sokáig nem lehetett más, mint a legeltető állattenyésztés és szénakaszálás. Illetve kezdetben inkább a faizás és halászat volt a mérvadó. De hogy is nézett ki valamikor ez a sziget és kié is volt? A XVI. században, sőt egészen a XIX. század elejéig a folyó főmedre a szigetet határoló baracskai Duna-ág volt, a sziget mély fekvésű, mocsarakkal, rétekkel és ligetes erdőkkel borított adottságai pedig kitűnő menedéket nyújtottak a vidék oszmán megszállói elől gyakran bujkálni kényszerülő lakosságának. A török kiűzése után, 1696-ban egy összeírás történt Baranyában, és ebben az összeírásban szerepel egy Kis-Mohács nevű település is. Ennek akkori lakosai Thomo András bíró, Erős János, Kemendi András, Samú István, Bitó Dionis, Vincze Péter, Lukács István, Józsa Máté, Bencze Péter és Vass János voltak. Az összeírás szerint „ez a tíz család 3 hold földet és 9 kapa szőlőt müveit, mely 18 akó borral kecsegtetett" és a község földesura Jany Ferenc apát volt.1 Ez egy egészen különálló kis község volt a sziget nyugati partján, valószínűleg a déli városrészszel szemben, és feltehetően az átszökött mohácsi református magyarok hozták létre 1608 után és nagyjából az 1720-as évekig volt meg, de ekkor már a pécsi püspök a földesura. Tehát akár tekinthetjük őket a Mohácsi-sziget első állandó lakosainak is.1 2 A XIX. század elején azonban már egyre inkább a nyugati ág kezd főmederré válni, a keleti, túlfejlődött kanyarulatokból álló Baracskai-Duna pedig Bezdánnál kapcsolódott ismét a főmederhez. Amíg a parti magasabb részeket ártéri ligetek uralták, addig a sziget mélyebb, középső részén a Dunával párhuzamosan mocsaraktól körülvett nagy tó alakult ki.3 Az 1820-as évek elején a „Víz Építő Királyi Bizottság” Baja és Mohács között a Duna nagy folyókanyarulatait négy átvágással megszüntette. Ugyanakkor a szigeten épült néhány kisebb, összefüggés nélküli töltés, amelyeket később fokozatosan erősítettek. A keleti oldalon viszont megkezdték a Dunát és a Tiszát összekötő Ferenc-csatorna építését majd 1870-ben a Baracskai-Duna-ág felső torkolatát elzárták, és mivel az újonnan kialakított Baja-Bezdáni tápcsatorna mentén épített töltések útjában álltak a természetes lefolyásnak, a sziget kezdett elmocsarasodni. Tavai közül legnagyobbak voltak a Riha-tó, a Sirokabara és a kiterjedt Földvári-tó, területét pedig számos fok hálózta be.4 Mivel Mohács és a püspök között gyakoriak voltak a perek, az uradalom és a város közti úrbéri viszonyt egy 1747. április 13-án keltezett királyi leirat (Resolutio) rendezte, melynek nyolcadik, utolsó pontja a következőképpen szólt: „az uradalom a mohácsi lakosokat az összes földterület, melyet e per kezdete előtt élveztek és az egész sziget használatában meghagyni köteles és ezektől valamit elvonni ne merészeljen". 1 FÖLKÉR József 1900. 47-48. 2 VASS Előd 1993. 104. 3 FALUDI Gábor -NEBOJSZKI László 2008. 50. 4 FALUDI Gábor - NEBOJSZKI László 2008. 51-52. 121 1 I
